A világ legjobb helye

Itthon

Anyira megörültünk anak, hogy végre hazavihettük Mikit, hogy még fényképet is elfelejtettünk készíteni róla. Ez az első itthon készült fénykép. Menő, nem?

Miki érkezését Ili mama és Tibi papa ujjongó lelkesedéssel fogadta. :o)

I. sz. Gyermekklinika

Miki születése után átkerült a budapesti I. sz. Gyermekklinikára.
Valójában azóta sem derült ki, hogy mi is volt a baja, valamint hogy mi okozta. Minden orvos ködösít és a másikra mutogat. Még szerencse, hogy nem lett komoly baja.
Már a születése napján este mondták nekem, hogy kicsit zihálva veszi a levegőt, de akkor megnyugtattak, hogy valószínűleg adaptációs probléma, nehezen áll át a kinti életre. A belei is felfúvódtak egy kicsikét, amin szélcsővel segítettek. Este a biztonság kedvéért átvitték őt a gyerekosztályra, hogy orvosi felügyelet alatt legyen.
Másnap reggel azzal fogadtak, hogy menjek, ha még látni akarom a babámat, mert mentőt hívtak hozzá, át kell szállítani a klinikára. Szegéynkém olyan szerencsétlenül nézett ki az inkubátorban. És egyfolytában a fényes lámpát leste kitekeredett fejjel a feje felett. Én szóltam, hogy kapcsolják le, mert ez így nem jó. A Cerny jött érte. Elaltatták őt és beletették egy inkubátorba, amibe alig fért bele. Aztán készítettek róla egy képet, és kedvesen elmagyarázták, hogy ová viszik és hogy mit is csinálnak vele. Ők tényleg nagyon aranyosak voltak, törődtek a kétségbeesett szülőkkel is.
Aztán elvitték őt. Szabi járt be hozzá a kórházba. Először a PIC osztályon feküdt, de pár nap után átkerült a csecsemőosztályra. Szabolcs szerint a PIC dolgozói is nagyon profik, de nem csupán a gyógyítás, hanem a szülőkkel való kapcsolattartás terén is. Én csak telefonon beszéltem velük, de valóban kedvesek voltak ők is.
Engem kedden hazaengedtek a kórházból. Hazamentünk lepakolni, aztán már mentünk is, hogy beszerezzünk egy mellszívót, hogy tudjak tejet fejni a picurkának, hiszen az volt a legfontosabb.
Szerdán én is bementem hozzá a kórházba és bent is maradtam vele egész nap. Lelkileg nagyon megviselt. Amikor legelőször megpillantottam őt csupa fehér maszat volt az arca. Neogranormont kentek a pofijára, hogy hamarabb gyógyuljanak a sebek, amiket a ragtapasz okozott, ő pedig szépen szétkente magán, miközben hadonászott. Szerencsére volt aznap bent egy aranyos fiatal nővérke. Ő segített az első szoptatásnál és megmutatta, hogyan kell pelenkázni. Sajnos többet nem találkoztam vele. Este szörnyű volt, hogy ott kellet hagyni a kórházban. Még két napon bementem hozzá, fürdettem is őt, de aztán belázasodtam és inkább maradtam itthon, hogy meggyógyuljak mire hazajöhet. Valószínűleg az egész napos kimerítő, gátseben való üldögéléstől betegedtem le. Szerencsére 2 nap alatt magamtól helyrejöttem.
Kedden pedig már hazaengedték Mikit. Szegény annyira kimerült attól, hogy ha kért enni, ha nem 3 óránként felrángatták őt enni, hogy hazérkezte után 5 órát aludt egyhuzamban. Attól kezdve pedig igény szerint szopizhatott. Szerencsénkre a tejem az első perctől (10.naptól) elegendő volt, így egy korty tápszert sem adtunk neki. És az is nagy mázli, hogy a kórházban a gusztustalan gumicumi sem vette el a kedvét a cicizéstől.
A csecsemőosztály vezetője egy nem teljesen épelméjű nő volt. Mikor először beszéltünk vele olaynokkal riogatott minket, hogy lehetséges, hogy tanulási nehézségei vagy egyéb bajai lehetnek Mikinek. Felmerült az is, hogy a szeme állása és a tenyerében futó majomredő (később kiderült, hogy nincs is neki olyanja) Down-szindrómára utalnak. Még jó, hogy voltam anno magzatvíz vizsgálaton, így nem ijedtem meg. Megjegyzem kiderült, hogy citogenetikai vizsgálatot csináltak Mikinek. Azt nem értem csak, hogy ha már egy gyereket vizsgáltak magzatkorában és egyéb extra indok nincs rá, miért költik a pénzt ilyen hülyeségekre. Persze lehet, hogy én vagyok a tudatlan. Na mindegy. Soha többet ezt a nénit...

Mint a képeken is látható, a kórházban a zöld a divat.

Születés

2006. november 4-én megszületett Dezsőke. Azaz Barabás Miklós. 3700 g és 53 cm. Szép nagy baba.