2009. szeptember 18., péntek

Megérkezett

2009. szeptember 11-én 9:11-kor megérkezett közénk Barabás Károly.
Születési súlya 3950g, hossza 54 cm vot.

Mivel már majd' egy hete váratott magára a kis drága, a doki úgy döntött, hogy pénteken (11-én) reggel be kell feküdnöm a kórházba, hogy még aznap délután zselével próbálják távozásra, jobban mondva érkezésre bírni a picúrt. Ő ebből valamit megsejthetett, mert már csütörtök este 10-kor elkezdtt folyni a magzatvíz. Így mi szépen komótosan bementnk a kórházba. Szerecsére Miki a Mamánál aludt, mivel arra készültünk, hogy jól kialudjuk magunkat a szülés előtti napon.
A kórházban megállapították, hogy a fej még kimozdítható és egy ujjnyi a méhszáj, úyhogy Szabit hazaküldték, hogy aludjon és tőlem is ezt kérték. Persze én em tudtam elaludni, mert mire elaludtam volna, adigra elkezdődtek a fájások. Először nem voltak túl vészesek, de ahhoz elég erősek, hogy ne hagyjanak aludni. Sajnos, Vácon előírás a folyamatos NST, így elég zavró volt, hogy nem mozoghattam szabadon. WC-re is csak akkor mehette, ha leszedték rólam. Inni sem ihattam. Elvileg. Persze én ezt minden mosdóba menetelkor megtettem. Ilyen hülye szabályt nem tartunk be. Hajnalra már elég erősek voltak a fájások, de a tágulás nem volt megfelelő. Nagyon rossz volt egyedül szenvedni az éjszakában, a szülésznők rám-rám néztek, de azért az nem ugyanaz, mintha valaki tényleg csak velem törődött volna. (Legközelebb 100%, hogy szülésznőt fogadok.) Hajnalban már ott tartottam, hogy elegem van mindenből, befejeztem, hazamegyek. Nagyon fáradt, álmos voltam. Majdnem sírva fakadtam.
Aztán megérkezett a reggeli váltás, az orvosom, Szabi és felgyorsultak az események. Kaptam oxitocin infúziót (ami alig akart csepegni...), és eszegettem a homeopátiás bogyókat. Emlékszem, fél nyolckor ránéztem az órára és megállapítottam magamban, hogy még 9-ig bírom, aztán végem. Végül majdnem igazam lett! A sok-sok egyre durvábbá váló fájás után egyszercsak megérkeztek a tolófájások. Furcsa, de nem emlékszem hasonlókra az előző szülésemről. Most viszont szépen jöttek egymás után. 4-5 igazi tolófájásra fel is sírt a mi kis picurkánk. És én szültem meg. Tüskeként él bennem, hogy Mikit az orvos "préselte ki" belőlem. Szerencsére, most másképp alakult. Talán ez enyhít a tüske szúrásán.
Szép volt, egészséges és kiköpött Miki.
Utólag persze látjuk, hogy a testalkata egészen más, de az arca nagyon hasonlít.

Hálával tartozom orvosomnak, Dr. Kondér Bélának és szülésznőmnek, Farkas Anitának, hogy megadták nekem a valódi szülés lehetőségét.

Azóta is imádnivaló baba. Sokat szopizik és sokat alszik.

És hogy mit szólt a születéshez és a kistesóhoz Miki? Az már egy másik történet.

Képek és Folyt. Köv.

2009. szeptember 6., vasárnap

Még semmi

Csütörtök óta naponta járunk NST-re.
Ma reggel megvizsgált a doki. Egyelőre semmi változás nincsen. A méhszáj zárt, a koponya még nem illeszkedett be.
Tegnapelőtt este már 11 percenként voltak fájásaim, tegnap hol 5, hol 10 percesek össze-vissza. De aztán mindkét napon elmúltak, mikor lefeküdtem aludni.
A doki azt mondta, hogy kedden megbeszéljük a folytatást, aztán ha addig semmi, akkor szerdán vagy csütörtökön beindítják a szülést. Befeküdni csak az indítás napján kell. Azt hiszem ragaszkodni fogok a csütörtökhöz. Ha reagálok a zselére és minden más rendben megy, akkor már hétfőn haza is jöhetünk.

2009. szeptember 3., csütörtök

Játszanak

Miki nagyon várja már a tesót. Teljesen úgy viselkedik, mintha már itt lenne velünk, csak a hasamban. Sőt, sokszor csak a tesóval foglalkozik, velem nem is.
Tegnapelőtt lefekvéskor kétszer is visszahívot a szobába - nem tudott elaludni -, hogy üljek le a fotelba és hallgassam vele a mesét. És küllön megemlítette, hogy a baba is üljön le.
Ma pedig "Húz, húz engemet"-et játszott vele. Ült az ölemben, fogta a hasamat, a végén pedig megcsikizte a tesót.
Egyre inkább biztos vagok benne, hogy abszolút semmilyen módon nem fogja bántani, megviselni őt a kistesó érkezése. Sőt!

Mikiszáj

Tegnap bekakilt. Mikor megkért, hogy olvassak el neki egy könyvet, mondta, hogy büdös yereknek nem olvasok. Aztán elment Szabival pelust cserélni. Néhány perc múlva odaállt elém és azt mondta:
-Illatos vagyok. Szagold meg seggemet!
És megfordult.
Azt akarta, hogy most már végre olvassak. :)

Mostanában minden mondata elé odatesz, hogy ó.
Pl:
-Éhes vagy?
-Ó, nem.

Még semmi


De várunk. Hátha...

Mikivel ma találkoztunk kertünk egyik lakójával. Miki nagyon élvezte a találkozást. A kedves albérlő már kevésbé, szerintem.