Tegnap hívott Edina, hogy valószínűleg kisfia lesz.
Elmondtam Karcsinak is.
Ma egyszercsak odajött és megkérdezte:
-Anya, Edina pocakjában van kisbaba és kisfiú is?
2013. február 21., csütörtök
2013. február 14., csütörtök
Apa szülinapja
Szeptemberi mesélős kirándulás
Szeptember 29-én életünk első óriás kirándulására vállalkoztunk. Szabi egyik volt osztálytársa,Pál András, hívott el minket is.
Egy amatőr társulat valahol a Börzsönyben egy tisztáson mesejátékot adott elő. A lelkes vállalkozók, akik kiállták a próbát és felgyalogoltak a hegyre, részesei lehettek az interaktív előadásnak.
Kezdetben lelkesek voltunk. Aztán már csak rezignáltak. :)
Kezdetben mindén jól ment, míg ki nem szálltunk az autóból.
Nem sokat gyalogoltunk felfelé a még nem túl problémás útszakaszon, mikor összetalálkoztunk a felfelé menő menetrend szerinti lovaskocsival. Felkéredzkedtünk rá. Amíg lehetett elvitt minket, aztán újra gyalog folytattuk. Itt már erdőben, csúszós, vizes, néhol meredekebb szakaszokon. Ezt Miki jól bírta, együtt ment a többi gyerekkel, de Karcsi teljesen kiakadt. Hol előttünk ment 15 méterrel, hol mögöttünk és közben dühösen kiabált, hogy ez nem jó és menjünk vissza a kocsihoz. De már nem volt visszaút. Menni kellett felfele. Vagy másfél órát gyalogoltunk, nem csodálom, hogy Karcsi utálta az egészet.
A tisztás csodaszép volt, letelepedtünk egy fa alá. Aztán elkezdődött a mesejáték.
Állítólag jó volt. Én sokat nem láttam, hallottam belőle, mert Karesz végig vinnyogott, hogy menjünk már. Át kellett mennünk a tisztás másik felére, hogy ne zavarjuk a színészeket.
Mikor elindultunk hazafelé Karesz szó szerint ezt mondta: "Anya, jó volt a mese!"
Áááááá, hiszen nem is látta. Nagyot nevettünk rajta.
Lefelé a változatosság kedvéért Karcsi szépen gyalogolt, de Miki többször megállt, mert már nem bírta, elfáradt.
Útközben belebotlottunk valami rally versenybe. Hát én ezekért abszolút nem rajongok. Sőt! Kifejezetten nem szeretem. De egy kicsit nézegettük a kocsikat a fiúk és a kirándulótársak kedvéért. Miki még egy autóba is beszállhatott. A versenyzők még a rádiót is bekapcsolták neki.
Hazafelé még megálltunk Zebegényben, mert tök- és sárkányfesztivál volt. De ezt a fiúk már nagyon nem bírták, Karcsi elaludt, Miki hisztizett. Így eljöttünk.
Összességében jó volt a nap. Többször kellene kirándulnunk, hogy jobban bírjuk a kiképzést.

![]() |
| Miki beállt |
![]() |
| Karcsi ül a fűben.. itt még bírta |
![]() |
| Itt már elkülönülve |
![]() |
| Érdeklődő |
Kicsi ovis
Karcsi lelkesen jár óvodába.
Ugyan a beszoktatást az óvónénik egy kicsit elhúzták. Jóópár hét eltelt mire megpróbálkoztunk az ottalvással, de végül sikerült. Mivel ő itthon egyáltalán nem alszik délután kicsit tartottam tőle, hogy mit fog szólni hozzá. Állítólag az első nam nagyon durva volt. Többször felsírt, amivel felébresztette a többieket is, akik ugyancsak sírva fakadtak. De aztán végül megszokta. Azt mondják, most az a baj, hogy míg el nem alszik énekel, nem hagyja a többieket aludni.
Az utóbbi 3 hétben betegek voltak, nem voltak oviban. Tegnapelőtt ment először, Majd megkérdezem az óvónénit, hogy még mindig énekel-e.
Egyébként egyre ügyesebb. Önállóan vetkőzik, sőt öltözni is próbál. Megtanult egyedül pisilni a WC-be ráülve és már egyszer itthon állva is megpróbálta egyedül. Valamelyik este kakilás után is intézte a dolgokat, épp csak megtörölni felejtette el a fenekét. :) Kis cukibabám. Olyan kis okos és aranyos. Egyre önállóbb, egyre több mindent akar egyedül intézni. Imádom!

| Felirat hozzáadása |
Szülinapi ajándék
Edina pont a szülinapomon halálra vált hangon felhívott, hogy átjöhet-e. Mivel Dél-Budáról az átmehetek szó kicsit furán hangzik, és nem is jellemző ránk, hogy csak úgy átugranánk egymáshoz napközben (márcsak a távolság miatt sem), tudtam, hgy komoly a dolog. Vagy szakítottak Petivel vagy két csíkot mutatott a teszt.
Nem tévedtem. Tudom, hogy nem én voltam a fő motiváció, de azért szép szülinapi ajándékot kaptam: Edina babát vár!
Nem könnyű eset. Mindenen halálra aggódja magát, pedig szerintem nincs rá ekkora nagy oka. Aggódni mindig lehet egy picit, de felesleges az embernek stresszelnie magát. Hol marad így a boldog várandósság?
Most épp egy kicsit magasabb lett a cukra, és mivel a témában már előélettel rendelkezik az orvosa terhességi cukorbetegnek titulálta és nagyon szigorú diétára ítélte. Ettől teljesen maga alatt van. Azt gondolja, hogy ennyi elég, ahhoz hogy annak a porontynak bármi baja legyen. Ő még nem tudja, hogy többet is kibírnak ezek a picúrok. Hiába próbálom megnyugtatni, hogy nem túl magas az értéke, és hogy jó kezekben van, vigyáznak rá, ő rémeket lát. Attól félek, hogy ez csak fokozódni fog, ha megszületik a baba. Szegényke sisakban fog járni tanulni. :) Nem gondoltam, hogy ilyen aggódós lesz, sokkal lazábbnak ismertem eddig. Hogy mit hoz ki egy-egy szituáció az emberekből. Mindegy. Ő aggódik, én meg tudom, hogy minden rendben lesz.

| Az apróság |
Eltűntünk
Az utóbbi pár hónapban igencsak eltűntünk.Valahogy nem volt időm/kedvem írni.
Az ősz vége kicsit zűrösen alakult. Kicsúszott alólam a talaj és nem találtam a lelki egyensúlyom. Ingerült voltam, alig aludtam, nem találtam a helyem. Kinek van így kedve írogatni?
Aztán közben a Mézeskalácsfalun is dolgozni kellett. Csodásan sikerült. Hihetetlen mit sierült összehoznunk. Annak ellenére, hogy ez egy igazán nagy pozitív érzés-löketet jelentett, ez is csak lefelé lökött az érzelmi lejtőn.
Úgy látszik ez az ősz-tél most ezt hozta.
Most, hogy közeleg a tavasz (bár ez nem látszik, mert idén sokszor esik a hó, de én tudom), összeszedtem magam. Valójában semmi konkrét oka nem volt ennek a lelki felfordulásnak, úgyhogy viszonylag egyszerűen meg lehetett oldani. Ki kellett várni a végét.
És most itt a vége, fuss el véle...
Januárban vissza kellett volna mennem dolgozni is. Azt hiszem ez is nyomasztott egy kicsit, bár nem rágódtam ezen túl sokat. Sokkal inkább rágódtam azon, hogy menjek-e vissza egyáltalán és hogy szabad-e otthon maradni, mit szólnak hozzá mások. Végül az első munkanapomon fel is mondtam. Úgy döntöttem, hogy nem vállalom azt, hogy még fáradtabb, még bolondabb legyek a gyerekekkel, Szabira pedig még több dolog háruljon. Elég, ami azért hárul rá, mert nem vezethetek. Most épp álláskeresési támogatáson vagyok. Aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Valószínűleg maradok simán itthon. Ahogy Edina mondta: a TB-t befizetem, nyugdíjat meg úgysem kap majd senki. :) Megkönnyítette az elválást a munkahelyemtől, hogy kitaláltuk Szabival, beszállunk Edináék vállalkozásába. Kezdetben csak lelkesedésből, de ha esetleg sikerül jó dolgokat kitalálnunk, talán lehet folytatása is. A Club Karos Spa népszerűsítésén, weboldalán, Facebook kampányán dolgozgatunk. Új kihívások, új lendület. Juhhéjjjj!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)