2009. június 22., hétfő

Tropicarium

A CISZE szervezésében busszal jártunk a Tropicariumban. Én már mondtam apának, hogy menjünk el, de arra hivatkozva, hogy messze van ez eddig elmaradt. Így most kapva kaptunk a remek lehetőségen. Mikinek nagyon tetszettek a halacskák. :)


2009. június 4., csütörtök

25. hét

Turcsi orrú kismanó


Nagyon hiszti

Tegnapelőtt hajnali negyed 6-kor felébredt. Először gondoltam, hogy nem megyek át hozzá, majd elalszik. De nem aludt. Sírt. Átmentem hozzá. Nem volt még teljesen észnél. Leültem vele a fotelba, ahol el isaludt hozzám bújva. Egyszer így is felsírt. Folyamatosan mortyogott a hasa, lehet, hogy fájt neki. Kérdezgettem, hogy fáj-e a hasa, amire ő igennel felelt, de álmában úgyhogy egyáltalán nem biztos a dolog. Aztán felébredt 6 óra körül. Betettem az ágyba, hogy kiszaladjak a WC-re. Éktelen visításba kezdett. Nem tudtam megnyugtatni őt. Aztán átvittem magamhoz és végül elaludt. Fél 8 körül ébredtünk.
Délelőtt kint játszottunk a teraszon. Délben bejöttünk, hogy együnk, de valamin kiakadt és elkezdett hisztizni. Ölbe vettem megnyugodott. Kérdeztem, ogy eszik-e levest és ő azt mondta igen. Még nevetgélt is. amint átraktam az etetőszékébe újra hisztizni kezdett. De valami hihetetlen módon. Kb. 20 percig abba sem hagyta. Dobálta magát, visított, verte a fejét a háttámlába, hörgött. Szóval mint, akit démon szállt meg. Hiába kérdezgettem mi a baja. Éhes, szomjas, vegyem ki, hagyjam egyedül. Semmi sem volt jó. Végül kivettem a székéből és nagy nehezen sikerült megnyugtatnom. El is aludt az ölemben ülve. Arra sem ébredt fel, mikor felvittem az emeletre és letettem az ágyunkra. Nagyon elfáradt. Egyszer felsírt úgy 45 perccel később. Gyorsan odamentem hozzá, átölelt és aludt tovább. 2 és fél óra alvás után úgy ébredt, mint akit kiseréltek. Vigyorgott, nevetgélt. Nem értem, hogy mi volt ez. Úgy viselkedett, mint egy őrült. Remélem, nem lesz több ilyen.

Szerepjáték

Egyre többször veszem észre, hogy elképzelt dolgokkal, dolgokat játszik.
Ma például telefonált. Először odaadta nekem a telefont, hogy engem keresnek. Én úgy tettem, mintha Apával beszélnék. elmondtam neki, hogy most kakaót iszunk, de utána megyünk aludni. Aztán visszaadtam Mikinek a telefont, ami újra csörgött.
-Szia, Inci!
...
-Kakaó. Alsz.
...
-Szia!
:)
Tegnap pedig a plüss nyuszijával (ammi "pijepuja") mondókázott, sőt még patkolósat is játszott vele. (Ütemes mondókára kell a gyerekek talpát ütögetni.)