Karcsi nem akart szakkörökre járni. Pedig lett volna miből válogatni: környezet, film, színjátszás, helyesírás, spanyol. Miki az első háromra jár, de Karcsi teljesen elzárkózott.
Egy nap viszont azt mo dta, zongorázni szeretne. Erre is van lehetőség a suliban. Vártam 2-3 hetet és micel nem múlt el a lelkesedés, beírattam.
Eddig két órája volt. Mindkét nap nagy lelkesedéssel mesélte, hogy mit tanultak Dáviddal.
Először a hangszert nézték meg belülről, második alkalommal pedig elzongorázta a Süss fel nap-ot.
Karcsi elég kitartó, ha ő akar valamit és nem más találja ki neki, mit csináljon. Remélem, így lesz ez a zenével is.
2017. október 22., vasárnap
2017. október 18., szerda
2017. október 2., hétfő
Fogszabi
Karesz múlt héten megkapta a fogszabályzóját a keresztharapására.
Az alsó metszőfogaira ragasztottak fel egy átlátszó gumi izét, ami abban segít, hogy a felső metszőfogai az alsók elé kerüljenek. A felragasztás kicsit macerás volt. Nem tetszett neki. Kinek tetszene? De azért túl lett rajta.
Folyamatosan piszkálta, hogy hátha lejön, hisztizett, hogy neki ilyen nem kell. Aztán végül aludt rá egyet és azóta nincs semmi gondja vele.
A beszédén lehet néha hallani, mert az S és a CS hangok furábban szólnak, de igazából én is megfeledkezem róla. Látni nem igen lehet.
Enni tud vele. Ha nem megy, akkor pedig falatokban teszi az ételt a szájába és megoldja úgy.
3 hét után kontroll, 6 hét után leszedik.
Csináltunk egy naptárat, amin minden nap kiszínezhet egy fogacskát, hogy lássa, milyen gyorsan el is telik az a pár hét.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)