![]() |
| Vagy sárkány?! |
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vendégség. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 6., csütörtök
Sándor
Kolos (bácsi) leugrott Apához óra-kés csereberére. És jött vele Sándor is. Hát ritka cuki egy jószág! Nem igazán tudtuk még eldönteni, hogy denevérre vagy kutyára hasonlít jobban. Esetleg malacra. mindenesetre imádni való.
2014. július 7., hétfő
Program emlékeztetők
2012. augusztus 27., hétfő
Domi, Peti és Dani
Két hete, mikor Miki még nem volt itthon elhívtam Domiékat, hogy ne a budai panelban főjenek meg a 40 fokban. Itt talán mégiscsak kellemesebb. Pénteken le is jöttek vonattal, ugyanis felfedeztem, hogy van köztük és a Nyugati között közvetlen buszjárat. (Majd mi is megyünk hozzájuk, ha kicsit rosszabb lesz az idő.) Kimentünk eléjük az állomásra Szvatoplukkal (Swat o'Pluck). Csak, hogy elférjünk. :)
A fiúk nagyon jól eljátszottak együtt. Dani sem volt szégyenlős, rögtön megbarátkozott velünk. És teljesen rágerjedt a sárga játék villamosra és buszra. Aranyos volt nagyon.
Délután Peti is utánuk jött.
Az idő mégsem volt olyan meleg mint kezdetben gondoltuk. Nem 40 fokban van Danin hosszúgatyó.
A múltkori jól sikerült látogatáskor megbeszéltük, hogy legközelebb mi megyünk hozzájuk. arra gondoltunk, hogy kimegyünk a Hajógyári-szigetre játszóterezni, aztán meg Domiéknál ebédelünk. Szerencsétlenségünkre, újra 40 fok lett tegnapra, így tegnapelőtt megbeszéltük, hogy újra csak a Pozsonyi család teszi tiszteletét nálunk, de most Domi hozza az ebédet. Szóval végül is ő lesz a házigazda.
Dani most még elevenebb volt, mint két hete. És többet is beszélt. És újra rávetette magát a már említett két sárga járműre. Meg a Duplo ház is nagyon bejött neki. Hiába, már ő is két éves lesz.
Történt egy nagyon cuki dolog is. Dani mondta Petinek, hogy "Apa, apa!"
Karcsi csak nézett, aztán mondta Szabira mutatva: -Nem, Te vagy Apa, az Peti.
Aztán Dani szaladt a Peti után: -Apa, Apa, Apa!
Karesz meg szaladt utánuk: -Peti, Peti, Peti!
No, igen, majd helyreáll a fejében, hogy ki kinek kije is.
Dani most egy cseppet hisztis volt, Domit új oldaláról (dühös anya) ismerhettük meg. Hú! Még sosem láttam Domit mérgesnek, meg is ijedtem kicsit. Dani már-már Karcsi akaratossági szintjét hozta.
Hát, kitartás kedves barátaink, reméljük a legjobbakat. Lélekben veletek vagyunk.
Pár hét múlva újra próbálkozunk a Hajógyári-szigettel. Hátha akkor nem lesz már hőség.

| Az apukák mozdulatai nagyon összehangoltak :) |
| Elaludt |
| A villamossal |

| A Kiskakas gyémántfélkrajcárját meséli |
| Dani baba |
Pár hét múlva újra próbálkozunk a Hajógyári-szigettel. Hátha akkor nem lesz már hőség.
2012. július 30., hétfő
Miki felejtős hétvége
Mármint Mikit Ili mamáéknál felejtős.
Tegnap meglátogattuk Mamát és Papát Füzitőn. Miki ezúttal nem jött haza velünk. Évi rendes szabadságát tölti a nagyszülőknél. Hogy meddig az majd kiderül. Attól függ, hogy a nagyszülők ott és Karcsi itthon hogy bírja. Karcsi már hazainduláskor elkezdett nyavajogni, hogy hol a Miki. Szerencsére sikerült hamar megnyugtatni.
Este óriási vihar volt áramszünettel, villámlással, széllel, esővel és olimpiai aranyéremmel.
Reggelre lett áram szerencsére. A vihar jó nagy pusztítást végzett. Nálunk szerencsére nem lett semmi kár, de a környéken, a Dunaparton, Vácon sok letört faág, kidőlt fa jelzi a vihar útját. A kertben is majd' derékba törte a nyárfákat úgy meghajlította őket, nem csodálom, hogy volt, amelyik kidőlt. Nagyon durva volt. Félelmetes.
Tegnap meglátogattuk Mamát és Papát Füzitőn. Miki ezúttal nem jött haza velünk. Évi rendes szabadságát tölti a nagyszülőknél. Hogy meddig az majd kiderül. Attól függ, hogy a nagyszülők ott és Karcsi itthon hogy bírja. Karcsi már hazainduláskor elkezdett nyavajogni, hogy hol a Miki. Szerencsére sikerült hamar megnyugtatni.
| Hazaindulás előtti búcsúkép |
| Orsi idétlenkedik |
GRATULÁLUNK, SZILÁGYI ÁRON!
Már hazafelé is láttuk, hogy igen durván beborult. Megérkeztünk, becuccoltunk, bekapcsoltuk a tévét, hogy nézzük a kard döntőt, majd puff: áramszünet. Gyorsan gyertyákat gyújtottunk és bekapcsoltuk a telefonomon a rádiót. Ott hallgattuk a döntőt. Olyan volt a komód a nappaliban, mint valami olimpiai rádiós okkult szentély a gyertyákkal. Aztán örültünk. szóval Karcsinak nem volt ideje Mikit keresni. Viszont rájöttem, hogy milyen bénák vagyunk áram nélkül. Nincs melegvíz, nem lehet főzni, mosni, mosogatni, tv-t nézni, sötét van...Reggelre lett áram szerencsére. A vihar jó nagy pusztítást végzett. Nálunk szerencsére nem lett semmi kár, de a környéken, a Dunaparton, Vácon sok letört faág, kidőlt fa jelzi a vihar útját. A kertben is majd' derékba törte a nyárfákat úgy meghajlította őket, nem csodálom, hogy volt, amelyik kidőlt. Nagyon durva volt. Félelmetes.
2011. március 2., szerda
Hétvége
Hétvégén Füzitőn jártunk. Megint ott aludtunk. Én nem tudom, hogy Karcsinak mi a baja a hellyel, de most is nehezen aludt el, és 5 alkalommal ébredt fel éjjel. Pedig már van új matrac is az ágyban, itthon is kipróbálta már az ágyat és Zalakaroson is sokkal nyugodtabban aludt. Remélem, egyszer azért hajlandó lesz nyugotn aludni a mamáéknál is.
Ha már nem jöttünk azonnal haza, meglátogattuk Luksik András, ex-kollégámat is. Illetve egészen pontosan a Luksik családot. Danika is elmúlt már másfél éves és még nem láttuk.
A fiúk a megérkezésünk után azonnal nekiláttak szétrámolni a lakást. Nem igazán próbálták ezen tevékenységüket a gyerekszobára korlátozni, így nekünk kellett többször is meggyőzni őket, hogy a DVD-k lepakolása ugyan jó móka, de nem kívánatos. Nem is értettem igazán (titkos irigykedtem), hogy miért van a földön a DVD tartó, a borospalack tartó, a Hifi. Danika állítólag nem pakolássza le. Szerencsés szülők!
Dani nagyon aranyosan fogadott minket. Sikítva-kiabálva. Mármint örömében. És azonnal játszani kezdett a fiúkkal, barátkoztak, abszolút nem volt tartózkodó. Nagyon-nagyon cuki fiú.
Természetesen fényképet nem készítettem, pedig ott lapult a gép a táskámban. Elfelejtettem a nagy beszélgetésben.

2010. november 10., szerda
4 éves lett
Miki ismét öregebb lett egy évvel. Hihetetlen, hogy már ilyen "öreg". Hiszen még csak most született.Már igazi nagyfiú. (azt hiszem ezt még számtalanszor fogom megjegyezni élete során.)Nagyon szereti az intellektuális játékokat. Lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy a szülei lusták vele a földön hemperegni. Kedvenc játékai a szóban, séta közben is játszható játékok: foglalkozás kitalálás, kakukktojás keresés, állatok utánzása. Nem csak az általunk kitalált feladványokat oldja meg, hanem ő is kitalál nekünk hasonlókat. Szeret építőzni is. Bár ezt még kialakulóban van. Az utóbbi szülinapok alkalmával szert tettünk egy kisebb hadseregnek elegendő Duplora, így lassan-lassan kedvet kap az építkezéshez. Kedveli a szerepjátékokat is, de ezekhez csak ritkán tudunk partnerek lenni. Társasozni is szoktunk, de - hozzám hasonlóan - rosszul viseli a vereséget. Minimum másodiknak kell lennie. A társasok közül ismeri a dominót, a memóriát, a Fekete Péter típusú kártyákat, a kígyós-létrás társast (most kapta tőlünk szülinapjára) és a napokban megmutattam neki a Ki nevet a végén?-t is. Mindegyikkel ügyesen játszik, ránézésre tudja, hogy mennyit mutat a kocka.Viszont nem szeret rajzolni, színezni anya nagy bánatára. El tud számolni 20-ig, illetve akár tovább is kis segítséggel. Kifejezetten összeadni még nem tud, de ha például 5 mesét ígérek neki a harmadik után mondja, hogy még kettő hátra van. Azt hiszem a számfogalma, számérzéke megfelelő, sőt... Szerintem egy év múlva az összeadás-kivonás sem fog problémát jelenteni. Az összes betűt ismeri. Valószínűleg a laptopjának köszönhetően. A nevét (MIKI) felismeri, számítógépbe beírja. Egyedül számítógépezik. Bekapcsolja, belép a saját profile-jába és a desktopon lévő shortcutoktól kiindulva vígan nézegeti a weboldalakat. Szerencsére eddig még nem kötött ki semmilyen nem kívánt helyen, de többször is talált olyan képeket, amiktől nagyon megijedt. Ezek mind valójában veszélytelen képek voltak, csak szerintem nem azt látta bennük, amit valójában mutattak. Egyébként is félős mostanában. (Így valószínűleg benevezünk a Jim-Jam Magic Desktopra, hogy ne is tudjon semerre elbarangolni.)Az utóbbi 1-2 hónapban egyre félősebb és anyásabb lett. Fél a sötéttől. Régebben is voltak dolgok, amiktől félt (pl. figurák a TV-ben), de ezeket meg tudtuk neki magyarázni, hogy nem bántanak. A sötéttől való félelem más hiszen ő sem tudja megmagyarázni, hogy mitől is fél. Mostanában gyakran hangzik fel az, hogy "anyát akarom". Vicces, hogy akkor is, mikor kb 2 cm-re állok tőle. Sokszor kell őt ölelgetni, igényli a testkontaktust nagyon. Este is legszívesebben úgy alszik el, ha fogom a kezét. Gondolom ez a korral jár. Most érkezett el egy olyan korszakba, mikor jobban megérzi a leszakadást a szüleiről, hogy már önálló(bb) és ez megrémíti őt.És hogy mi is volt az utóbbi egy év legnagyobb áttörése: teljesen szobatiszta lett. Na, ez persze eben a korban teljesen normális és elvárható, de egy éve még jelét sem mutatta.

Torta Incitől a nagy napon
Mit is kaptam?
A hőn áhított tűzoltóállomás (Karcsi kezei között) és az autópálya
A "mézgagézás" torta egy új családtaggal
Finom
Papákokkal és mamákokkal
2010. június 9., szerda
Vendégségben Edinánál és Petinél
Múlt hét végén meglátogattuk kedves barátainkat. Szegényeknek újra elvettük a kedvük egy időre a gyerekvállalástól. :)
Mikinek előző este mondtuk meg, hogy utazunk. Sokkal előbb mi sem tudtuk, hirtelen jött az ötlet. Ha alaposabban végiggondoljuk, hogy mi is vár ránk, még elmegy tőle a kedvünk. Említett nagyobbik szemmel láthatóan nagyon örült a hírnek.
A reggeli indulás még nagyjából jól ment, az úton Karcsi aludt, Miki pedig nézelődött. Két kisebb útlezáráson illetve dugón átverekedve magunkat sikeresen megérkeztünk. Miki örült, Karcsi rámolt. No, igen. Edináék még nincsenek felkészülve a 72 cm-es pakológépre és a méteres "csinájjunkmávalamit"-re. Megjegyzem sokszor én sem. :)
A nap végül (azt leszámítva, hogy elmúlt az az idő, mikor a barátainkkal töltött idő pihentetett), jól telt. Pizzáztunk, kártyáztunk, mesét néztünk és még beszélgettünk is egy kicsit.
Hazafelé volt egy kis gikszer. Miki ugyan rögtön elaludt a kocsiban, de Karesz - mivel délután kialudta magát - kezdetben nézelődött kifelé, játszott, majd Dunakeszi magasságában vinnyogásba kezdett. Unta a bezártságot.
Képek később.

2010. január 25., hétfő
Bettyék látogatása
Tegnap meglátogattak minket Bettyék. A bejegyzésnek itt vége is van, hiszen nem voltunk itthon. Sétáltunk Edináékkal.
Kicsit kezd úgy festeni a dolog, hogy direkt nem vagyunk itthon vagy nem engedjük be őket. (Múltkor ugyanis nem nyitottuk ki az ajtót Bettynek, mikor jött, mert nem hallottuk. Pedig vártuk. Mi lett volna ha nem is várjuk.) Pedig nem így van. Becs' szó! :)
Egy előre elengedett telefonhívás sokat lendítene a helyzeten. Már ha meghallom és felveszem. :) Szerencsére Szabinak is van telefonja.

Hirtelen harminc
Edináék nálunk jártak a hétvégén. Valószínűleg sikerült egy életre elvenni a kedvüket a gyerekvállalástól. Mikire szinte nem lehetett ráismerni. Csak azért szinte, mert a tapasztalt szülő sajnos nem először találkozik a hiszi nehezített változatával, így ha ismétlődik, felismeri a hiszti köd mögött édes-aranyos gyermekét. Szóval hiszti volt. De nem is kicsi. Mindenért. Először is előjött a klasszikus a-vendég-csinál-mindent szindróma: Edina altat, Edina mossa a kezemet, Edina pelenkáz, Edina öltöztet, Edina, Edina, Edina és csak azért is Edina. Na, itt kellett volna hátradőlnöm és élvezni a semmittevést. De a jó barátnő megpróbálja megmenteni a barátnőjét. Kiabáltunk vele, hogy viselkedjen, aztán ő is kiabált és az egész egy szép egységes káosszá olvadt egybe kiegészítve egy-két ordítással, földhöz csapkodással és fenyegetőzéssel.
Aztán felhívtuk mamát és Miki nála aludt :)
Béke, csend, nyugalom...
Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, pletykálkodtunk, reggel Catanoztunk egyet és sétáltunk a faluban. Jó ha az immobil embert időnként meglátogatják mobil barátai. Isten tartsa meg jó szokásukat.
Első nagyobb utazás
Egy hete szombaton életében először Karcsi elutazott Ili mamáékhoz. Hogy ne unatkozzon a hosszú út alatt mi is elkísértük.
A kocsiban a következő ilyenkor az elhelyezkedés: Apa megszokott helyén, Miki mellette navigál (és tényleg azt csinálja!), én Miki mögött, Karcsi pedig mellettem.
Karcsi ugyan az induláskor kicsit nyiffogott, de még valahol Göd magasságában el is nyomta az álom és csak Füzitőn ébredt fel. Nyugodt volt az odautunk.

Rajtunk kívül még Makay dédi is meglátogatta mamáékat. Persze én sejtem, hogy nem is mamáékra volt olyan kíváncsi, hanem Karcsira, de hadd higgyék a mamáék, hogy hozzájuk ment látogatóba.
A fiúk jól viselkedtek Füzitőn. Illetve Miki mérsékelten jól, de ha történés van tőle, nem is várhatunk többet. Kicsit felpörög az eseményektől. Karcsinak elvittük a babakocsiját, így délután aludt egy nagyot kint a füzitői friss levegőn.
2009. augusztus 15., szombat
Nálunk jártak a barátok
...múlt hétvégén. És itt is aludtak, így Miki Mamánál töltötte az éjszakát, hogy elférjünk. Jó volt beszélgetni végre, hiszen nagyon régen találkoztunk utoljára. Így együtt Mátraházán még a hóban-fagyban.

Miki imádta a dolgot. A lelkes gyermektelen barátok élvezettel játszottak együtt Mikivel. Közülük is kiemelendő Edina és Dúró Peti. Le a kalappal előttük. Hogyan bírták a focizást és homokozást órákon át? Rejtély. (Persze lehet, hogy a "felváltva" a válasz a kérdésre. :) ) Miki mindenesetre nagyon élvezte a velük töltött időt.
Íme egy kis képes illusztráció:

Miki és Móni olvas (a könyvért köszönet Edinának és az ő Petijének)...

...miközben a többiek rezignáltan reggeliznek

Móni és Attila próbálkozik a Rumcájszos kirakóval (Köszi, Zsuzsa és Dúró Peti)
A Mónitól és Attilától kapott ajándék, miszerint Thomas-os nyomda nem került megörökítésre, de bizton állíthatom, hogy szeressük!
A nyomda mellé kapott pici törölköző kapcsán minden egyes kéztörlésnél elhangzik ez:
Miki: -Ki hozta?
Anya: -Móni és Attila
Miki: -Attila jó magas fiú.

Minden kedves barátnak kijár egy alapos hátmasszázs... ha akarja, ha nem!

Persze az ember ilyenkor számíthat a többi barát önzetlen segítségére is...

Munka után édes a pihenés...
2009. július 21., kedd
Edináéknál (néhány hete)
Mivel képet nem készítettünk, így elég szerényen tudok csak megemlékezni a barátainknál tett látogatásunkról. (Ezúton is kérném a meglátogatottakat, hogy az általuk készített képekből juttassanak nekünk is.)
Miki már nagyon-nagyon várta, hogy Edinával és Petivel találkozzon. Mi is. Csak mi kevésbé sokszor emlegettük őket a látogatást megelőző napokban.
Szóval mentünk, megérkeztünk, örültünk, megnéztük az új lakást, sütöttünk (mármint a fiúk), ettünk, elfoglaltuk alvóhelyeinket, aludtunk, ébredtünk, tengtünk-lengtünk, aztán hazajöttünk.
Ennél persze sokkal, de sokkal felemelőbb élmény volt, de nem is tudom mit írhatnék le részletesebben.
A lakás kisebb, mint az előző, de a falak fantörpikus elhelyezésének hála Mikinek jutott külön szoba. Így mi felnőttek is élvezhettük az esti beszélgetést, és a házigazdák is a szobájukban tölthették az éjszakát.
Ja, most jut eszembe, hogy mi is volt a legnagyobb szenzáció. Mármint Miki-vonalon. Edina megtanította őt bújócskázni. Miki nagyon élvezi, ha csak vele foglalkoznak és valami újat tanítanak neki. Azok az emberek, akiknek nem kell nap, mint nap ezt csinálni valahogy mindig sokkal frissebbek, ötletesebbek, lelkesebbek ebben. Edina is. Úgyhogy Miki már tudja, hogy számolni kell 10-ig (a 7 rendszeresen kimarad), szigorúan egy párna mögé bújva. Aztán kiabálni kell, hogy "Aki bújt, aki jövök." És indul a móka.

2008. november 13., csütörtök
Móni és Attila
Ma meglátogatott minket Móni ésAttila. No, persze képeket megint nem csináltunk, mivel balga módon teljesen kiment a fejünkből, hogy elővegyük a gépet. :(
Miki először szemlélgette őket, aztán haverkodni kezdett. Megmutogatta a játékait és elmondta, hogy milyen sok szót ismer már. Illetve bemutatta.
És beleszeretett Móniba. Fújta a haját buborékfújóval, meg belufizta, meg mesekönyvet nézegetett vele. Mi ez, ha nem szerelem? Ja, és igen hamar megtanulta, hogy kik is jöttek hozzá. Mondja, hogy Móni és Attila (At). Nagyon édes módon Mónit Nenének szólította. Nem tudjuk miért, hogy a Móniból hozta ezt ki vagy a néniből. De egyfolytában ezt hajtogatta és mutogatott neki mindent (Móni, ezt is nézd meg, meg ezt is... és ezt láttad már?...) Búcsúzáskor meg összevissza puszilgatta. Meg olyan igazi Mikisen átölelte.
Attilával inkább férfias dolgokat műveltek. Például nyomkodták egymás orrát. Hátha dudál.
Ajándékot is hoztak a látogatók Mikinek. Egy takarót és egy kispárnát. Egyelőre nem írnék róluk, de majd lefényképezem. Ha itt lesz a kép, akkor érthető lesz, hogy miért. :)

2008. október 24., péntek
Erdőkertes
Tegnap Erdőkertesen voltunk Dédizni, meg Máriázni.
Ebből inkább ez utóbbi lett, mert a hideg elől Margiték szobájába húzódtunk.
Mária óriási nagy már. Bár a helyiek - miszerint Maris és Dédi - megjegyezték, hogy Miki is elkezdett már nőni. :) Hát, igen a lányka még mindig sokkal nagyobb nála.
És sokkal szelesebb is. Meg akaratosabb, hisztisebb, irigyebb. Úgyhogy megnyugodtam. :)
Miki próbált játszani a sok-sok érdekes új játékkal, amik közül jelentős mennyiségű volt a zenélős, mozgolódós fajta. Ám Mária eszeveszett sebességgel dolgozott azon, hogy Miki 5 másodpercnél tovább semmit se foghasson a kezében. Sőt próbálta ezt az időintervallumot erősen közelíteni a nullához. Ez elég nagy munkát jelentett neki, hiszen mikor már 5-6 játék a kezében volt, le kellett tenie őket, hogy újabbat vegyen ki Miki kezéből, aki ekkor örömmel vetette magát a földön heverőkre.
Úgy sajnáltam szegény Mikit. Volt, hogy csak állt Máriával szemben és nem értette, hogy mi történik vele. Miért vesz el tőle mindent, mikor nem is játszik velük.
Margit szerint - aki most dadának tanul - ez egy természetes dolog és nem szabad a elvenni semmit az irigykedő gyerekektől, mert ez az én tudat kialakulásának része és birtoklási vággyal jár. Részben egyetértek ezzel, de azt hiszem, ez már túlzás volt. Véleményem szerint túl szolidan akarták megoldani a "problémát". Láttam, hogy nem értenek vele egyet, de ráhagyták Máriára. Szerintem ez így balul is elsülhet. De persze nevelési elvek és nevelési elvek ugyebár...
Bár én mondtam a kiscsajszinak, hogy rendezzük le, mint két unokatestvér... De azt mondták, hogy az én koromban már nem illik. :)
Miki egyébként egész jól viselte ezt a megfogom-elveszik játékot. Csak egyszer sírta el magát, de szerintem, akkor talán én voltam a hibás. Az ölembe ültettem és mondtam neki és Máriának, hogy nem szép dolog elvenni a játékot stb. Szerintem Miki csak a hatás fokozása érdekében sírta el magát. Márminthogy akkor értette meg, hogy most olyan a szitu, hogy ez pont beleillik.

2008. augusztus 4., hétfő
Kakamatyi
Ma egy igen kínos dolog történt.
Eljöttek Edináék. No, nem ez volt a kínos, hanem ami ittlétük alatt történt velünk az udvaron.
Edinával és Mikivel kint ejtőztünk (egyikük rohangált, vajon melyik?), míg az öregfiúk bent TV-t néztek (Forma1) és beszélgettek (informatika, festés).Mikit a megfelelően kellemes időjárás okán Ádám-kosztümbe (Ádám-öltöny talán!) öltöztettük.
Hát mi történik egyszer! Mikike - hogy is mondjam szépen - elvégezte nagyobbik dolgát a kocsibeállón a betonon állva. Aztán még sajnálatos módon bele is lépett. Szegénykém kicsit megijedt, nem értette, szerintem, hogy mi történik.
Közös erővel mi, a két szülő kigané... izé lefürdettük Mikit és letakarítottuk a betont (elsőt Anya, másodikat Apa). A két vendég minimum fél év elrettentést kapott gyerekből. Miki pedig nagy lépést tett a szobatisztává válás rögös útján. Most már legalább tudja, hogy miről is beszélünk.

2008. augusztus 2., szombat
Vera és András...
járt ma nálunk. Végre volt egy kis szabad idejük és el tudtak jönni hozzánk. És végre megismerhettük, azt a vállalkozó szellemű lányt, aki nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, mikor kimondta múlt héten azt a bizonyos szót Andráska mellett állva. :)
Aranyos, kedves lány. Szeressük őket! :)
Jó volt újra Andrással találkozni és átbeszélni az élet fontos kérdéseit (Saldo, Kovács kolléga, gyorshajtás, ...)

2008. június 2., hétfő
Bence és Kira
Ők Ivett aprócskái.
Reggel ahosszas vívódás után a hordozókendő mellett döntöttem. Legalább gyakoroltuk a használatát. Hazafelé már sikerült egész jól megkötnöm. Miki nagy bánatára, ugyanis így nem tettem őt le Gödön az állomáson szaladgálni és a vonaton is hozzám volt kötözve.
Mikinek rögtön megtetszett a látogatás. Amint beléptünk már ment is felfedezni a házat. Sajnos, mivel mostanság kezd nagyon hisztis és nyafka lenni többször is lefelé görbült a szája széle. Pláne, ha Bence valami turpisságot csinált. Hangosasbban kiáltott vagy esetleg kiborította a pohárból a ropit. Ez pedig többször is előfordult, Bence nagyon eleven és csintalan kisfiú. És nagyon aranyos és mosolygós is. Remélem, Miki leszokik majd erről a nyafka stílusról. A két fiú egyébként jól elszórakoztatta egymást. Együtt szereltek, kalapáltak, csavaroztak és néha el-eltüntek a konyha irányában. Bence elöl hiszen ő a nagy, Miki pedig utána. Aztán Kira is tiszteletét tette nálunk, érkezésünkkor ugyanis még durmolt. Nagyon aranyos babóca. Furcsa volt egy ilyen pici babát látni és megfogni. Nem olyan régen még Miki is ekkora volt, de mintha már ezer éve lett volna.
Amíg Bence próbálta mindenféle huncutságra rávenni Mikit, addig mi jót beszélgettünk az anyukájával. Jó volt újra találkozni Ivettel, de ez a 2 óra igencsak kevés volt ahhoz, hogy igazán ki tudjuk beszélgetni magunkat. Remélem, máskor is meghívnak még minket!

2008. május 14., szerda
Hétvége Edinánál és Petinél
Most először aludtunk nem nagyszülőknél vagy szállodában. Kicsit tartottunk is tőle, pláne, hogy előző éjszaka otthon nagy sírás-rívás volt a kibújó fogacskák miatt.
Miki viszont minden félelmünk ellenére csillagos ötösre vizsgázott.
Odafelé jórészt aludt. Megérkezés után rögtön felfedezte a világot. Főként az érdekelte, hogy minek van gombja, és még inkább az, hogy ha meg is nyomja, akkor mi történik. Így ismerkedett meg Edina magnójával, a tévével, a mosogatógéppel, a hangfallal, a rádiósórával, a rádióval és még valószínűleg sok dologgal, amit észre sem vettünk. Nagyon tetszett neki az erkély. Egy lépés és kint is volt meg bent is. Igazi paradicsom volt neki az új környezet a sok felfedeznivalóval.
Vacsorára a fiúk sütöttek husit, Edina pedig kenyeret és krumplit és salátát is készített. Miki - mivel édesanyja elfelejtett kisvillát vinni neki - a nagyvillát megszelídítve nagyon ügyesen habzsolta a vacsorát. Csak pár percre "fagyott le", mikor megérkezett Ádám, Edina öccse. De miután megbarátkozott az újonnan érkezővel és a gondolattal, hogy velünk eszik, folytatta a lakmározást. Az esti fürdés is rendben zajlott, eltekintve attól, hogy kipróbálta milyen az, ha a szappant az ember gyermeke a szemébe keni. De ezek a kicsi malőrök nem is számítanak igazán. Pancsi után még játszott egy kicsit, aztán SAJÁT KÉRÉSRE elciciztettem. Egyik ámulatból a másikba estünk. Eddig, ha nem otthon voltunk, akkor kisebb csatát kellett vívnunk az esti elalvás miatt. Most meg... Szerintem csak meg akarta mutatni Edináéknak, hogy ő milyen jó kisfiú.
Megörülvén, hogy végre nyugi van, mi nagyok társasoztunk úgy éjjel 2 óráig, aztán követtük a legkisebb példáját.
Éjjel egyszer felsírt Miki és elég nehezen aludt vissza, mert ő úgy gondolta, hogy már eleget aludt és felkelne. Végül reggel 7 óra felé ébredtünk. A délelőtt reggelivel és játékkal, beszélgetéssel telt. Ebéd után Miki újra SAJÁT JÓSZÁNTÁBÓL lefeküdt aludni. Mi újra társasozással ütöttük el a nélküle töltött időt. Sírás nélkül ébredt, aztán kisebb nassolás és egy utolsó felfedező körút után hazaindultunk. Hazafelé egy szavát nem lehetett hallani. Nagyon szépen viselkedett.

Edinával
2008. március 30., vasárnap
Újabb hétvége újabb látogatókkal
Mostanában már csak ilyenek ezek a hétvégék. Tobzódunk a látogatókban.
Tegnap meglátogatott minket Bonifert Niki és kis családja (Zoli és Márkusz). Az ő kisfia is akkor született, mikor Miki. Illetve egészen pontosan két nappal később. Zoli csapata itt focizott Sződligeten és összekötötték a kellemeset a ... szóval, velünk.
Miki aludt, mikor megérkeztek. Szabi lehozta őt, de amint meglátta, hogy idegenek vannak a házban keservesen sírni kezdett. Mostanában nagyon meg tud ijedni az ismeretlen emberektől. Egy kis szopi és elvonulás nagyjából megnyugtatta, de sajnos teljesen feloldódni nem tudott. Bezzeg Márkusz! Amint belépett elkezdte birtokba vanni a házat. Nem igen zavartatta magát. Mászkált a lépcsőkön, előszedte a játékokat és megdézsmálta a kekszes tányér tartalmát. Igazi kis rosszcsont. Nagyon aranyos baba.

A Márkusz-család után pedig megérkeztek rég nem látott barátaink. Ebből még nem derül, ki kikről is van szó, mivel barátaink többsége a régnemlátott kategóriába sorolandó, segítség képpen elárulom a nevüket is: Edina és Bubó. Miki tőlük már nem ijedt meg, sőt lelkesen kolbászolt fel s alá, nézegette a frissen kapott könyveket. Kép sajnos nem készült a delikvensekről, de megőrizzük a látogatás kellemes élményét emlékezetünkben. Miki pedig megőrzi és forgatja a könyveket.
Köszönjük!
2008. március 24., hétfő
Hétvégi látogatók
Szombaton Edina és Peti tették tiszteletüket nálunk. Sajnos a meghívóban beígért finomságokat nekünk magunknak kellett elkészítenünk, de mivel minden nagyon jól sikerült ezt sem bántuk. Hagmaleves, sültcsirke... nyami-nyami. Végülis Edina nem hazudott. Finom volt.
Szokásukhoz híven - már megszoktuk - késtek. És ugyancsak szokásukhoz híven azért, mert boltban voltak. Ezen már meg sem lepődünk.
Aztán miután megérkeztek volt nagy eszem-iszom, locsolkodás, Kinderezés. Miki élvezte, hogy "sokan" vagyunk. A fiúk meg élvezték, ha kettesben voltak és teljesen érthetetlen dolgokról beszélgethettek. Szerintem sokat ittak és félrebeszéltek. Edina szerint mi ittunk sokat, azért nem tudtuk miről is van szó.
Jó sokáig maradtak a kedves vendégek. Ennek mi a híresztelésekkel ellentétben tényleg nagyon örülünk.
Csak akkor mentek el, mikor Miki újra befulladt alvás közben. Szépen elköszöntünk tőlük. Miki is. Cuppanós puszikkal. Aztán megpróbáltam Mikivel együtt a fenti nagyszobában lefeküdni, de ez nem jött be neki. Egy órát vergődött, aztán végül Szabi letette őt aludni a saját ágyába, ahol szépen elaludt.
Vasárnap is vendégeink voltak. Ili Mama és Tibi Papa. Sok-sok mosollyal, szeretettel és ajándékkal érkeztek. Ili Mamára rá sem lehetett ismerni. Majd kicsattan az egészségtől. Mi meg a boldogságtól, hogy már jól van. Sokat játszottak Mikivel a kisunoka legnagyobb gyönyörűségére. Mama olvasott, mondókázott és leste a legkisebb minden kívánságát. Mitől is lesz elkényeztetve... Papa és Szabi pedig újra alaposan megbeszélték, hogy melyik telefon, internet, autó stb. a legjobb.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

Fölöttébb idétlen családi fotó