Gyereknapok

Már csak bő két hét van a suliig. És persze az oviig. Ha már Miki itthon van, Karesz sem megy oviba.
És a héten Szabinak is volt egy kis ideje, ezért úgy gondoltuk, elvisszük őket ide-oda. Töltsünk együtt egy kis időt. Itthon csak unatkoznak, egész nap fetrengenek meg szekálják egymást. Így legalább levezetik a fölös energiáikat.

Tegnap előtt Mekis ebéd után Élményvárosban voltunk. A fiúk imádják. Karcsi rögtön a nagy felfújható ugrálóváras csúszdához rohant. Miki meg triciklizett körbe-körbe. Olyan mókás volt!

Tegnap Megnéztük a Dínókiállítást a Millenárison. Karesz nem félt a dínóktól. Még ő is türte. Bátor volt. Miki is. Miki-t jobban érdekelte. Ámulva nézte a dínókat és a bejáratnál kapott kis készüléken minden infót meghallgatott, amit csak lehetett. Nem is vártam tőle mást. Imádja az ismeretterjesztő dolgokat. Okos, figyel, szeret új dolgokat megtanulni. Csillogó szemmel sétált a jelenetek között. :)
A kiállításról ebédelni, majd a Minipoliszba mentünk. Annyira kérte már mindkettő. Karesz és Miki is el akart már menni, míg a másik Füzitőn volt, de akkor azt mondtam, hogy majd együtt. Végül ennek most jött el az ideje. Nagyon szeretik. Karcsi már előtte való este azt magyarázta, hogy ő egyedül fog Tescoba menni. Tényleg az volt az első hely, amit kipróbált. Aztán még sokszor visszament. Miki is. Mikor mosdóba mentünk Karcsi felkiáltott: "Anya, kis konyha!" Na, itt szabadult fel igazán. Főzött, pakolt, terített, fűszerezett. Oda kellett hívnom apát is, mert főzött neki is. Alig akartak hazaindulni.

Építettem

 

Ebédelünk

 

Vásárolt, túrórudit, müzliszeletet, zsömlét, ivólevet és paprikát

Boltosként

Tésztás játék

Fagyizok

Mosolyogj!

 Ma Apának a Pólusban volt dolga. Így ma sem maradtam program nélkül. Elvittük őket a Kölyök Park játszóházba. Több emeletes labdafürdős, csúszdás, mászókás csodahely. Imádták. Megegyeztünk, hogy jövünk majd még.

Jó volt ez a 3 nap. :)

Tapolca

Hosszas variálgatás után végül Tapolca mellett döntöttünk. És nagyon nem bántuk meg. Az idő nem volt az igazi volt, hogy egész nap esett, de bent a szállodában is el tudtuk tölteni az időt tartalmasan. Mikivel még úgysem lett volna értelme kirándulgatni.

Mikinek is nagyon tetszett a nyaralás. Ahogy ő nevezte:"Tapolca-pancsi".

A legfontosabb dolog, ami itthon nincs, természetesen a medence volt. Minden nap pancsikáztunk. Első nap mikor bement a vízbe folyamatosan csapkodott, hangosan nevetgélt, viháncolt. Egyszerűen nem tudott betelni az élménnyel. Vittük a karúszóját, ami Galyatetőn már bevált, ám itt nem volt beltéri gyerekmedence. Be kellett érnie az élménymedencék ülő és fekvő részein vagy a lépcsőkön való mászkálással, ücsörgéssel. Vagy a rajtunk lógással persze. De mivel nem olyan fából faragták, így lelkesen próbálkozott a vízbe ugrálással. A lépcsőről persze. A partról ugrálást még későbbre tartogatja. Kezdetben kedves szülei kezébe ugrált, de idővel rájött, hogy viccesebb, ha egyedül ugrik és szabályossan elzavart minket a közelből. Szombatra odáig fajultak a dolgok, hogy beugrott a -neki- mély vízbe és felfeküdt a víz tetejére, aztán ott lebegett. Tiszta majom.

A fiatalúr az étkezéseket is nagyon szerette. Különösen tetszettek neki a pincérbácsik. Szépen megköszönt nekik mindent, amit hoztak és mindig figyelmeztette őket, hogy melyik tányért is kellene már elvinni az asztalról. :)

Most először sikerült szállodában olyan kiságyat kapnunk, ami megfelelt a követelményeknek. Miszerint stöpszli Anya is eléri benne a gyereket, ha belehajol anélkül, hogy közben lábai ez ég felé kalimpálnának. Pláne ilyen nagy pocakkal volt ez fontos. Így az utazóágyunkat lent is hagytuk a kocsiban. Mikinek sajnálatos módon sikerült kivonnia ezt az ágyat a forgalomból. Második nap a déli alvásból ébredve úgy érezte, hogy mindenképpen idétlenkednie kell. Közben fenékre esett, amit szegény ágy nem bírt ki és leszakadt. Béke poraira. A matracot megtartottuk és kombináltuk az utazóágyunkkal. Ennek persze Miki nagyon örült, hiszen ezen van ajtó is. Íme egy délutáni ébredés:

A szálloda alatti barlangot is megnéztük. Hogy ez milyen jól jönne egy-egy kruppos éjszakán...

És végül a legnagyobb attrakció: Ó V O D A

Így csupa nagybetűvel, piros tintával. Mikinek talán ez tetszett a legjobban. Ovis lett. No, persze csak módjával. Elvileg 3 éves kor alatt csak játszóházként üzemelt szülői felügyelet mellett, de az óvónéni bevállalta Mikit, míg mi elmentünk meginni egy kávét. Aztán majd egy óra múlva, mikor visszaértünk (hosszú kávé volt), láttuk, hogy elmélyülten játszik. Nem zavarta őt a hiányunk. Az óvónéni is megdícsérte őt, hogy milyen ügyes kisfiú.

Minden nap oviztunk egy kicsit és 3-4 alkalommal ott is hagytuk őt minden probléma nélkül. Ügyesen főzőcskézett a többiekkel vagy kirakózott.

(Kirakott teljesen ismeretlen 20-30 db-os kirakókat teljesen egyedül első nekifutásra. Wow!)

A kirakós tudományától az egyik óvónéni teljesen ámulatba esett.

(Következő feladatunk: új kirakók beszerzése.)
Utolsó nap, míg bepakoltunk a kocsiba és rendeztük a számlát Miki ovizott. Mikor értementünk dühösen a földhöz vágta a kezében lévő játékot és hátat fordított nekünk. Odamentem hozzá. Hát még a szája is lefelé görbült. Nem akart hazajönni még. Aztán sikerült meggyőzni őt róla, hogy mindenki nagyon várja már őt itthon: Papa, Mama, Dédiék. No, és Mazsola, a nyuszi.

Kéretik észrevenni, hogy a gyermek haja a képeken RÖVID. Apa megnyírta.

Barátságoska

Miki egy végtelenül barátságos kisfiú. Senkit sem utasít el, mindenkihez a lehető legnagyobb szeretettel fordul. Maximum, ha fél vagy tart valakitől, azzal szemben kicsit bizalmatnal, de ez nagyon ritka. Fő kedvencei természetesen a gyerekek. Közülük is a kisebbek és a kicsit nagyobbak. A kisbabákat órákon keresztül tudná simogatni, puszilgatni, gyömöszölni. Szerintem teljesen tisztában van azzal, hogy nem játékok (a játék babák amúgy sem érdeklik túlzottan), és azért fordul hozzájuk ilyen nagy szeretettel, mert ők is emberi lények, de mivel kisebbek tudja, érzi, hogy szeretetre, törődésre szorulnak. Pocaklakót is nagyon várja már. Sokszor odabújik a pocakomhoz, puszilgatja, simogatja. Köszön neki, azt mondja, hogy játszik vele. Azt hiszem nagyon jó testvére lesz a picúrnak, még ha teljesen felhőtlen nem is lesz az első időszak. Persze, nagyon jó lenne, ha egyáltalán nem vielné meg az új családtag érkezése és teljesen nyitottan fogadná a picit, de ezt még egy felnőttől sem várhatjuk. Vagy lehet, hogy csak egy felnőttől nem és gyermekként teljesen természetes, csak mi felnőttek dramatizáljuk túl a dolgokat és "rontjuk el" a testvér érezését aggodalmainkkal meg felvilágosult módszereinkkel? Ki tudja...

Tegnap volt egy édes megnyilvánulása Mikinek. Mindent, amit kinő a tesónak teszünk el. Már megbeszéltem vele többször, hogy a szobája, az ágya, egy-két szekrénye és a szőnyegei a kistesóé lesznek. (Egyesek szerint ezt nem szabad, mert úgy érzi, hogy elveszik a tulajdonát. Mekkora felnőtt marhaság ez!) És megbeszéltük, hogy új szobája, ágya, szekrénye, szőnyege, függönye lesz. Szőnyeg kapcsán ki is jelentette, hogy olyan autós szőnyeg kell neki, mint amilyen a Mama dolgozójában van. Tegnap kérdeztem tőle, mikor kivettem egy pólót a szekrényből, hogy jó lesz-e. Boltba készültünk. Mire ő fintorogva.

-Nem, eltesz Baba.

Pöttöm Zenén Sacival és Petivel bandáznak

Csiribiri torna

Végre a nátha megengedte, hogy eljussunk Csiribirizni. Dunakeszire mentünk végülis.
Azt kell mondjam, felülmúlta a várakozásaimat. Kiindulva abból a Zenebölcsis foglalkozásból, amihez már volt szerencsénk egyszer, nem számítottam ilyen jó dologra. Miki az első pillanattól kezdve bátran ment a többiek után, szaladgált, kiabált, mászott a játékokra. Nagyon élvezte, látszott rajta. És bevallom én is. Egy probléma volt csak vele. A hossza. Miki kissé zokon is vette, hogy a félórás foglalkozás után indultunk is haza. Sebaj. Jövünk még. :)
Hazafelé jól eláztunk. Szerencsére a háti hordozóban azért annyira nem érte a víz, főleg, hogy a pulcsimat a fejünkre tettem. (Ennek Miki hangos röhögcséléssel örült.) De szegény Bence és Andi, akikkel együtt mentünk, babakocsival jól megáztak.
Bővebben a Csiribiri tornáról ITT.

Zenebölcsi

Csütörtökön Zenebölcsiben jártunk Vácon.

Jó koránmentünk, a 8:35-ös busszal. Most nem kértem meg senkit, hogy segítsen a babakocsit feltenni. Nem is segített senki. Felcibáltam, könnyebb volt, mint gondoltam. A buszsofőr sem volt valami előzékeny, ugyanis elindult mielőtt leültünk volna. Na, de kemény csávók vagyunk mi. Megoldottuk.

A játszóháznál már nagyobb akadályokkal találtuk szemben magunkat. 9-kor nyitnak, mi pedig már 8:45-kor ott voltunk. Semmi gond, gondoltam, megvárjuk. A baj csak az volt, hogy majd megfagytunk az utcán. No, meg az, hogy az ovónéni 10 percet késett. És azt sem mondta fapapucs. És ezeken túlmenően még szimpatikus sem volt. Viszont a játszóház melletti bicikli boltos bácsi (Mikinek bácsi, lehet, hogy nálam fiatalabb) nagyon kedves volt és behívott minket a boltba, hogy ne kint fázzunk. Ritka rendes ember. Majd egyszer megháláljuk neki.

A Zenebölcsi nem volt valami nagy szám szerintem. Kicsit rohanósra sikeredett. Egy igen magas hangú néni tartja. Nekem ezzel csak az a bajom, hogy lehetetlenség együtt énekelni vele, pedig ez lenne az egyik feladat. A dalok ismeretlenek voltak. Tetszett, hogy kaptak fából készült hangszereket a gyerekek. Csörgőt, dobot meg mindenféle kereplőt. Viszont mire Miki megbarátkozott volna velük, vissza is vették őket. Egy pár percig míg klasszikus zene szólt zseblámpával világíthattak a zene ritmusára. Ez is jó ötlet, de megintcsak hamar elvették tőlük a lámpákat. Fél óra nagyon nem elég ilyen sok dologhoz. Összességében nem tetszett a foglalkozás. Lehet, hogy próbálkozunk majd még vele, de valószínűleg csak a játszóházba fogunk járni, hogy ismerkedjen más gyerekekkel, a foglalkozásokat pedig hanyagoljuk majd.

Hazafelé már segítettek - újra kérés nélkül - felszállni a buszra.

A határ úton toltam felfelé a babakocsit és lelkesen magyaráztam Mikinek, mikor észrevettem, hogy nagyon előre dőlt. Visszadöntöttem és akkor láttam, hogy elaludt. Hazaérve levettem róla a ruháit és lefektetem az ágyba. Ő még erre sem ébredt fel, úgy kipurcant.

Így.

Játszóház...végre

Már tavaly december óta tervezzük...zem, hogy meglátogatjuk a váci Manófalva játszóházat, ám tegnapig erre nem került sor. Pedig már kétszer elindultunk.
Először a buszmegállóig sem jutottunk el. Miki sírni kezdett, nyűgös volt, a busz is elment és inkább visszafordultam vele. No, persze én voltam a hunyó. Azt hiszem én akartam igazán menni, nem pedig ő.
Januárban újra próbálkoztunk. Jó sokat vártunk a buszra. Időben kimentünk, nehogy lemaradjunk. Miki addig lelkesen integetett minden arra járónak - furcsa, de ezt csak ritkán veszik észre a lelkesedés tárgyai -, és a sok autó láttán transzba esve hajtogatta, hogy "ato-ato". A busz nagyon tetszett neki, ott is mindenkire mosolygott a maga huncut módján. A játszóházba ekkor sem jutottunk el, mert zárva volt, sajnos. Helyette játszótereztünk, ami Mikinek legalább akkora öröm volt, mint nekem lett volna a játszóház.
De tegnap be is jutottunk. Először csak Miki volt egyedül, szépen lassan felfedezte a terepet, aztán szállingózni kezdtek a gyerekek. Miki élvezte, hogy egyre többen vannak és ide-oda mászkált, magyarázott, kiabált. Mindenkinek vitt egy-két játékot. És néhányuktól elvett egyet-kettőt. Párszor dühös is lett vagy sírva fakadt, mikor nem úgy alakultak a tulajdonviszonyok, ahogyan ő azt eltervezte. Örülök, hogy nem fél az idegenektől - gyerektől és felnőttől sem -, és annak is, hogy örömet szerez neki, ha másoknak adhat dolgokat. Más kérdés, hogy sokszor vissza is veszi. A játszóház pedig szerintem segít majd neki a fejlődése során megtanulni, hogy osztozni kell a játékokon. Úgyhogy visszamegyünk még. Sokszor.
Szeretnék Zenebölcsibe is járni vele. A tapasztalatok alapján semmi akadálya.

A tegnapi nap mindkettőnknek jó élmény volt. Ha emlegetem neki a buszt, meg a babákat látszik, hogy emlékszik rá. És, hogyörömel.