Végre ide is eljutottunk!
Nem most jutott eszünkbe először Szabival, hogy el kellene menni ide. Emlékszem még azt terveztük, hogy elvisszük a húgomat és Mariann unokatesómat is, mert két felnőttel két kiskorű ingyen mehet be. Közben Mariann már férjhez ment és a tesóm is 28 lesz idén. Ne is beszéljünk az évekről... Szóval egy régi terv vált valóra.
Délután mentünk, igazából pont ebéd helyett, úgyhogy azzal indítottunk az Utasellátóban, ahol nagyon kedves volt a személyzet és finom az étel, hogy jól belakmároztunk. Olyannyira, hogy legszívesebben el sem indultunk volna utána körülnézni. Na de az azért elég durva lett volna. Így csak körbesétáltunk.
Jó sok nagy fekete mozdony van! (Én persze szokásomhoz híven ki is borultam, hogy össze fogják magukat koszolni. Még jó, hogy fekete trikót adtam rájuk.) Volt pár modernebb szerelvény is, de azokat sajnos nem lehetett megnézni belülről, pedig engem a belbecs jobban érdekelt volna mint a külcsíny meg a technika, a VAS. Állítólag nagyobb rendezvényekkor ezeket is megnyitják. Na, majd egy ilyenen meglessük azokat is.
Kipróbáltuk a fordítókorongozást is! Rögtön duplán, mert az aranyos kezelőbácsi és lekésett család miatt ment még egy kört, és visszainvitált mindenkit. Jó is volt, mert Karcsi úgyis menni akart még egyet.
A kerti kisvasút is tuti volt. Azért végig izgultam, hogy leesek, de szerencsére a fenekemen maradtam.
Afiúkkal megegyeztünk megyünk még!
Odajött egy néni és megkérdezte ikrek-e. Mikor mondtam 3 év van közöttük, nagyon elcsodálkozott. :)