Hétvégi napocskás program Edinával és Péterrel

Baleset

Igen kalandosan alakult a péntki napunk. Az igazat megvallva szívesen becserélném valami egetrengetően unalmasra inkább.
Délelőtt gondoltam, hogy a szép időre való tekintettel elmegyünk és shoppingolunk egyet Mikivel. A korábban vásárolt tégla alakú viaszkréták nem nyerték meg tetszését és ceruza alakúak beszerzését fontolgattam. Már az öltözködésnél tartottunk, mikor felmentem az emeletre. A nadrágját akartam lehozni. Miki elindult utánam, de mikor látta, hogy már én is lefelé tartok elkezdett visszacsúszni. Nem magasról. Eleve csak a harmadik lépcsőfokig jutott. Amikor az első fokhoz ért megcsúszott szegény és leesett a járólapra hanyatt. Jól megütötte a fejét bal olddalon hátul.
Amint megütötte magát éktelen sírásba kezdett. Én rögtön felkaptam, de sehogysem akart megnyugodni. Kissé félretartotta a fejét és csak sírt vagy nyüsszögött. Persze én láttam, hogy valami nagyon nem stimmel, nem szokott így viselkedni, de nem tudtam, mihez kezdjek. Végül felhívtam Szabit. Ő próbált megnyugtatni, hogy csak a megijedt, de akkor valami még szokatlanabb történt. Miki elaludt az ölemben. Ilyet sosem csinál csak úgy. Letettem a telefont. Ő szépen csendben szuszogott a kezemben én meg rosszra gyanakodtam. Aztán egyszercsak felébredt és hányt. Ekor már teljesen biztos vontam, hogy helyes a gyanúm és agyrázkódást kapott. Felhívtam a védőnőt, aki megadta az ügyelet telefonszámát. Felhívtam őket, hogy küldjenek egy mentőt.
Eddig nem akartam elhinni, mikor a tévében valaki azt mondta, hogy nem jutott eszébe egyetlen telefonszám sem vészhelyzetben. Nekem is nehézséget okozott a telefonálás, mindig más gombot nyomogattam, mint, amit kellett volna, pedig nálunk nem volt igazán vészhelyzet. Természetesen a családomat ilyenkor nem lehet csak elérni. Mentő úton, nekünk át kellett öltözni, padlót feltakarítani, Miki ordított, papírokat össze kellett szedni, pelenkát, ruhát bepakolni. Hát, nem volt egy nyugodt menet. De végül sikerült megoldani.
Mire a mentő kiért Miki már az asztal mellett álldogált és baba-mama könyvet nézegetett. Kezdte összeszedni magát. Aztán befutott a nagypapa és a nagynéni is. A mentő bevitt az ügyeletre, ahol nem igen izgatott senkit, hogy egy kisbabáról van szó. Persze gondolom, ha kívülről is látszott volna, hogy valami nincs rendben, akkor jobban odafigyeltek volna. Legalábbis nagyon remélem. Szerintem kb. 20 perc után felküldtek röntgenre, amit sok-sok perc várakozás után meg is csináltak. Miki ezalatt kiosztott mindenkit, szaladgált le-fel és molesztálta a kávéautomatát. Szemmel láthatóan helyrejött. A röntgenkép készítésekor persze sírt. Megijdet. Nemértette, miért kell neki feküdni azon a hideg aztalon az éles fény alatt, és főként miért fogják le a fejét. De a felvétel egy perc alatt elkészült szerencsére. Nem úgy a lelet. Arra is kellett várni nagyon-nagyon sokat. Közben Miki már nagyon nyűgös lett és követelte a cicit, hiszen már bőven bennejártunk az ő alvásidejében. Először nem akartam megszoptatni ott a szűk váróban, annyi ember előtt. Pláne, hogy sok idős férfi volt ott. Végül mégis rákényszerültem. Megvártam míg kiürül 3 hely egymás mellett, hogy kényelmesen elférjünk. Úgy láttam, hogy senkit nem hoztunk zavarba a tettünkkel, úgyhogy beírtunk egy jó pontot az emberiségnek.
Időközben megérkezett Szabi is. Átvette az alvó Mikit és a közben - végre valahára - elkészült lelettel a gyerekosztály felé vettük azirányt. (Miki útközben felébredt.) A következő két óra várakozással, rohangálással, újszülött babák ablakon való nézegetésével, evéssel, ivással, kiabálással, hisztivel, cicizéssel, kisgyerekekkel való ismerkedéssel telt. Az ügyeletes doktornéni ugyanis nem tudta megvizsgálni Mikit (nem is nagyon akarta, Miki se), így meg kellett várnunk a főorvosnőt, aki épp rendelt. Aztán telefonálgatott. Az eredmény az lett, hogy semmi baja eddig és a 48 órás megfigyelés mellőzhető, ha saját felelősségre hazavisszük. Azért az elég felháborító szerintem, hogy 48 órás megfigyelésről beszélnek, miközben 4 órán keresztül orvos nem is látta a gyereket. Igaz a römtgen elkészült és nem mutatott semmi bajt. Kíváncsi vagyok, hogyan figyelték volna eg, ha fogalmuk sincs, hogyan szokott egyébként viselkedni. Na, mindegy.
Végül szerencsésen végződött az eset. Miki hazafelé gagyarászott és vigyorgott az autóban. Teljesen jól van. Masszív, keményfejű gyerek.

Önállósodás

Miki pár napja próbál egyedül enni. Mivel már jópár hete nem próbálkoztunk vele - nekem egyszerűbb, ha etetem -, megmutattam neki, hogyan egyen egyedül. Annak ellenére, hogy nem ez volt az első alkalom, olyan élvezettel tömte a kanalat a szájába, mint aki még sosem csinált ilyet. Bár a kanál még elfordul, mire aszájához ér, nagyon lelkes.
Olyannyira, hogy ma vacsoránál nem is akarta tőlem elfogadni az ételt. Csak úgy volt hajlandó enni, ha ő tette a szájába a falatot. Hiába! Önálló, kész férfi már.

"Hinta-palinta"

A már tavaly beszerzett hintát még mindig nem sikerült beüzemelni. No, nem a szakmai tudás hiányzik hozzá. Hol az idő, hol az akarás, hol a megfelelő csavar hiányzik. Hol pedig a nemtudomhollennealegjobbhelyen üti fel fejét. Szóval a szép piros hinta csak csücsül az emeleti nagyszoba padlóján. De mi így is tudunk ám hintázni. Hintaszékben! Régebben többet ugyan, de néha-néha mostanság is meghintáztatom Mikit. Miki pedig minden reggel meghintáztatja a hintaszéket. Csak nehogy elfásuljanak a tagjai. Olykor-olykor még utasa is akad. Egy baba vagy egy plüss játék.
Tegnap reggel a felhúzható fürdős békája volt az áldozat. Én még lustán henyéltem az ágyban. És mi hallok? Igen, egyrészt kopogást, ahogy a hintaszék a padlónak ütődik, de most nem erre gondolok. Szóval egyszer csak ezt hallom: "Hmta, hmta". És mit látok? Az én pici fiam nagy átéléssel hintáztatja a békát.
Csuda ügyes kismanó. Azóta kérésre is sokszor megismételte a hinta palinta babaváltozatát.

Nyelvújítás

Miki új szót alkotott.
Egyre többször hallom tőle a Mamapapa kifejezést. Még nem sikerült rájönnöm, hogy pontosan mit is jelent. Szerintem a Papára gondol ilyenkor. Még figyelek, hátha rájövök.

Lépcsőzés

Miki új fejezetet nyitott a lépcsőn járás nagy könyvében.
Tegnapelőtt megmutatta apukájának, hogy milyen ügyesen tud állva - közben kapazkodva - fel menni a nappaliból a folyosóra.
Később nekem is bemutatta a tudományát a lépcsőforduló és az emelet között. Szépen lassan lépcsőről lépcsőre haladt széles nagy mosollyal az arcán. Közben persze nagyon ügyesen és odafigyelve kapaszkodott a korlátba.
Nagyon büszke vagyok rá!

Tegnapelőtt megérkezett a 7. fogacska is a bal alsó sorban.

"Hoppá"

Miki aktív szókincse újabb szóval bővült. Az apa, anya, papa, mama, baba repertoár kibővült a hoppá szóval

Rotoros mokker

Látlelet, avagy "Miért is van a gyermek jobb orcáján egy nagy lila folt?"

Áldozat:
B. Miklós kiskorú
Tettes:
Fenyőfa dohányzóasztal
Esemény:
B. Miklós kiskorú édesapja - nem túl bölcs - példamutatását követve úgy érezte, az lesz a legjobb számára, ha lila színű harisnyáját lába helyett fejére húzza. Mivel fent nevezett gyermek ezen tevékenység közben alsó végtagjaival rálépett az ominózus ruhadarabra, egyensűlyából kibillenve orcájával illette az asztal szélét. Az eredmény a képen látható.
(A szörnyűség pár napja következett be, így a folt már veszített bájos lila színéből. És a fénykép sem lett az igazi, mert az áldozat nem volt hajlandó nyugton maradni.)

Hiszti

B.M. úr mostanában igencsak hisztis lett. Kifelé az idegeneknek mutatja, hogy ő milyen kis bájos meg nyugodt, de itthon...
Reggel ébredés után még egész kis cuki, de az idő múlásával előtör a hiszti is. Lóg rajtam, vinnyog, toporzékol és ha megfogom, akkor hanyatt dől és feszíti magát. Addig jó kisfiú csak igazán, amíg kint vagyunk. Úgyhogy mostanság délelőtt és délután is vagy sétálunk vagy az udvaron teszünk-veszünk. Ez igazából nem is olyan rossz, mert legalább foglalkozok a kerttel is. Apropó kert... Miki tegnap megmutatta a salátát. Aztán a másik salátát is. Aztán begyalogolt az egyik ágyásba, hogy a harmadikat is megmutassa, de arra persze nagyon vigyázott, hogy a kis "kerítésem" - amit pont azért tettem oda, hogy őkelme ne menjen oda - állva maradjon. Valamiért úgy gondolja, hogy nem a kerítés vigyáz a zöldségekre, hanem mi vigyázunk a kerítésre. Szerencsére még nem csinált semmi bajt a trappolásával, mert a salátamagocskák még nem bújtak elő.
Egy kis versike a hisztiről: itt.

Jönnek a fogak

Miki továbbra is egy kis tündér. Kisebb kihagyásokkal. Ilyenkor hisztis. Ilyenkor én is. Ilyenkor vagyunk igazán szép pár. Szerencsére általában hamar lenyugszom, nagy levegőt veszek és megpróbálk mosolyogni arra a gyerekre, aki vinnyog, toporzékol, rángat. Nem könnyű. Ez a mosoly nem őszinte.
Ehhez az első(!) feszegetemahatáraimat korszakhoz most társul egy kis visítokmertfájafogam is. Már több egymást követő éjjelen is egyszer csak felvisít, de nagyon keservesen. Átmegyek hozzá ilyenkor, próbálom megvígasztalni, de csak feszíti és dobálja magát. Látszik rajta, hogy valami tényleg nagyon nem kerek. Mivel nem teljesen van észnél, nem igen lehet megnyugtatni. Sokszor még szopizni sem akar. Nagy harcok árán bekenem az ínyét fogzást könnyítő géllel és várom a csodát. Ha enyhül egy kicsit a fájdalom, akkor nekiáll cicizni és újra elalszik. Pár napja homeopátiás bogyócskát adok neki és azóta nem kel fel. Ma elfelejtettem adni neki. Remélem, nem kel fel. Egyik éjjel nagyon édi volt. Sikerült észhez térnie és átrohant az apjához, kiabált neki és próbálta felébreszteni. Ezt Szabi már nem díjazta annyira, mint én.

(Na, most sírt fel. Megyek elaltatom.)

Tiszteletbeli keresztszülők

Mivel szóvá vala téve, íme néhány szó a tiszteletbeli keresztszülőkről.
Név szerint Betty és Gábor. És nagyon szeretik Mikit. És Miki is nagyon szereti őket. Bár Gáborral kezdetben nagyon nehezen barátkozott meg. Volt, hogy kettesben nagytuk őket még tavaly nyáron és abban a pillanatban Miki éktelen ordításba kezdett. Pedig Gábor nagyon igyekezett megszerettetni magát vele. Ám az idő ezt a problémát is megoldotta. Már nagy a szerelem. Íme néhány kép e gyönyörű kapcsolat bizonyítékaként.

Kunsztok

Miki mostanában, mint a szivacs úgy szívja magába az információt. Eddig sem volt nehéz a felfogása, de mostanában egy-két alkalommal megmutatunk neki valamit és attól fogva tudja, hogyan kell csinálni, mire való stb.

Topogás:
Mint a mellékelt videó is mutatja, profi módon űzi ezt az ősi sportot. Hiszti közben is mesterien műveli. Videó később.


Köhögés:
Mutattuk neki, hogy illedelmesen úgy köhögünk, hogy a szánk elé tesszük a kezünket. Éles helyzetben még nem jut eszébe, de ha megkérdezzük, hogyan kell köhögni, a szája elé teszi a kezét és köhög. Illetve láttam már azt is, hogy köhögés után, még eljátsza szája elé tett kézzelis, hogy köhög. Olyan kis illemtudó.

Szívószál:
Mivel nem sikerült igazán megbírátkoznia a csőrös poharakkal cumisüveghez meg már nagyfiú, pár hete megpróbálkoztunk a szívószálas ivással. Először meg kellett róla győznöm, hogy ropi, mert nem akarta a szájába venni. Azóta viszont ügyesen iszik vele. Így már csak egy szívószálat kell magunknál tartani, ha megyünk valahová. Nem pedig egy cumisüveget. Kényelmesebb. Nagyfiúsabb.

Tegnap kint voltunk ültetni a kertben. Nagyon élvezte, hogy gereblyézhet, áshat, túrhat kedvére. Segített a magocskákat a gödrökbe szórni, miközben a magocskás mondókát mondtuk. Látszott rajta, hogy igazán boldog volt. Kertészkedés után még a dédiékhez is átsétáltunk úgy koszosan, sárosan. Illetve félútig sétált, onnan pedig vittem, mert vagy mindent meg akart nézni vagy visszafelé indult el. Én pedig úgy gondoltam, azért jó lenne célbaérni.
Tegnapelőtt is élvezkedett egyet a szentem. Elmentünk sétálni. És végre rájött, hogy szaladgálni jó. Anyáék előtt, mögött, visszafelé és keresztbe-kasul. Kimentünk oda, ahol Vác és Sződliget összeér, arra kicsi a forgalom. Miki boldogan kiabálva rohangált, kavicsokat szedett és jó nagyokat esett.Furcsa mód ez utóbbi most egy cseppet sem zavarta. Itt az ideje venni nevki egy kismotort, hogy tudjunk valóban sétálni menni, nem babakocsizni.