2009. december 26., szombat

Vác

Ma olyan szépen sütött a nap. Ezen felbuzdulva úgy döntöttünk, hogy elmegyünk sétálni. És mivel idén az időjárás miatt nem tudtuk megnézni a váci főteret karácsonyi pompájában, Szabi javasolta, hogy sétáljunk egyet Vácon.
Úgyhogy bepakoltuk szép piros babakocsinkat, és már robogtunk is. A valóságban persze másfél órás készülődés előzte meg az indulást.
Sajnos, a szép napsütés mellett is fújt a szél, így nem igen tudtuk elfelejteni, hogy tél van. De legalább nem mínuszokban vacogtunk.
Miki lelkesen sétálgatott a téren, nézegette a kirakatokat. A Dunapartra is lelátogattunk. Egy család kacsákat etetett. Sajnos, mi nem vittünk magunkkal semit, de megígértük Mikinek, legközelebb nem felejtkezünk meg erről sem.
Karcsi már kevésbé élvezte a kiruccanást. Végig sírt, nyafogott. Nem tudom, hogy mi lehetett a baj. Szabi szerint a mély babakocsija hiányzott neki. Most az autósülésében ült eléggé szem előtt. A mózeskosara mélyén pedig el tud vackolódni a melegben. Nem tudom. Lehet. Mindenesetre szokásával ellentétben nem aludt délelőtt. Ha legközelebb is nyefogni fog, akkor biztos az ülés a ludas. Az új kocsi egyébként jól vizsgázott. Összehasonlíthatatlanul jobb volt tolni, mint a régi esernyőkocsit.

Röhögi

Milyen mókás is tud lenni egy bátyó...

Karácsony 2009

Karcsi első karácsonya.
Ugyan ő még nem sokat fogott fel az egészből, sőt szinte teljesen át is aludta, azért ez mégiscsak emlékezetes dolog.
Idén is, a családi hagyományoknak megfelelően, nálunk volt a vacsora. Előtte megnéztük dédiék és nagyiék karácsonyfáját is és kibontogattuk az ajándékainkat. Miki ajándékáradatban úszott.
Mi, Szabival készítettünk neki egy annapetigergős kisszekrényt egy régi borotválkozószekrényből. Szerintem aranyos lett. Neki is tetszett. Sajnos, én nem hallottam, de Apukája elmesélte, hogy másnap zt mondta:
-Apa, sárga a szekrény, az ég kék, a fű zöld, Anna és Peti integet, Gergőke kicsi rugdalózóban. Tökéletes kis szekrény!
Érdekel bárkit is ezek után egy műkritikus véleménye?

Miki és a szekrény

Süti-manó

A sapihoz tartozó karácsonyi ruhácskát, sajnos, kinőtte a manó, mire időszerű lett volna. Kénytelenek leszünk a következő babát közelebb időzíteni karácsonyhoz, ha használni is szeretnénk valaha. Mármint a ruhát. Vagy esetleg nyár közepén fogom karácsonyi pudingnak öltöztetni a kövtkezőt.

Szépek vagyunk


2009. december 16., szerda

Advent harmadik vasárnapja


Az új babakocsi


Vettünk egy új babakocsit. Használtat. Egy teljes készletet.

Rá tudjuk tenni az autósülésünket, esernyőre csukható, így befér az autóba is. A hozzá tartozó hordozó átkerült a mamáékhoz pihenőszék gyanánt.

2009. december 15., kedd

3 hónapos

Karcsi 3 hónaposan már biztonsággal meg tud fordulni hasról hátra és vissza is. Lelkesen gagyarászik, beszédét cifrázza. Érdeklődve figyeli, ha beszélnek hozzá és válaszolgat.
Imádja a társaságot, mosolygásra széles mosollyal, nevetéssel felel.
Szeret a babatornázóról lógó játékaival foglalatoskodni. A játékok után nyúl, ha sikerül, meg is fogja őket.
Legújabb szórakozása, szórakozásunk, hogy felállítjuk őt. A súlyát megtartja, de persze fogni kell a hóna alatt. Ezt nagyon élvezi, végre mindent jól lát.
A fürdést kedveli, csapkod, rugdos, hadonászik a vízben.
Kezd kialakulni a napirendje. Reggel későn, 8 körül kel, szopizik, aztán egy óra múlva újra éhes. 11 körül elalszik, 2 felé ébred. A délután még nem olyan rendezett. Este hol éjfél körül alszik el, hol 10 óra felé. Ha korábban tér nyugovóra, akkor éjjel egyszer felébred cicizni, egyébként szépen átalussza az egész éjszakát.
Esténként elég nyűgös, mostanában sokat sírdogál. Semmi sem jó neki, de leginkább a kézben ringatás, ami megnyugtatja.

Tündérkéim


Csakis a felvételen. Egyébként ördögfiókák.


Novemberi látogatók

Még nem számoltam be két novemberi eseményről.
Előszöris meglátogatott minket az Ollé család. Sajnos, elég későn értek csak ide, így a gyerkőcök csak keveset tudtak játszani. Miki meg ráadásul nagyon nyűgös volt, mert délutáni alvásából felébresztettem, mikor megérkeztek a vendégek. Ő kérte, hogy ha ideérnek a lányok, akkor szóljak. Karcsi igen jól viselte a gyerekzsivalyt. A lányok hamar belakták a szobát, ő viszont békésen szunyókált az ágyikójában.


Meglátogattak minket Edináék is. Itt is aludtak. Jó volt egy kicsit beszélgetni velük. Nyugodtan, rohanás nélkül. Nem kellett vezetniük, úgyhogy egy kis borozgatás is beleférhetett a programba. Miki is nagyon élvezte a látogatásukat. Nagyon-nagyon szereti őket.
Hoztak ajándékot is. Egy távirányítású igen hangos kisautót. És ráadásul Mikinek még tetszik is. Sebaj. Jön még kutyára kamion. Lesznek még ők is szülők. Bosszút állunk.

2009. december 1., kedd

Vigyori


Mikiszáj 7.

Terítettünk ebédhez, az Ollé családot vártuk. Odaadtam Mikinek a rózsaszín bögrét és tálkát.
Miki fintorogva: -Ez lányos.
Én: -Igen, Orsi lány.
Miki: -Orsi lány?!
(Aztán mikor megérkeztek, bennünk is felmerült a kérdés. Lánynak nézett ki, de mint egy kisördög :) )

Apkája lefektette őt egyik este.
-Apa, takarj be! Tomit is. El ne felejtsd!

Megfordult

Karcsi november 25-én 10és fél hetesen megfordult hasról hanyatt. Már korábban is produkálta ezt az ágyában vagy a pelenkázón, ám ezek közül az első a légzésfigyelő miatt oldalra lejt a második pedig szivacsos, az eredményt nem hitelesítettük. Most viszont a padlón is produkálta a mutatványt. Gratulálunk!
Miki is ott volt az eseménynél. Látva hogy én biztatom Karcsit ő is ezt tette. Sőt! Lefeküdt és mutatta neki, hogyan is kell forogni. Még a zenélős macin is szemléltette a megfelelő mozdulatsort. Közben pedig azt mondogatta: "Ügyes fiú vagy ,Karcsi, próbáld meg!"
Ezek után tegnap a kisebbik fiatalember tegnap megpróbálkozott a hátról hasra fordulással is. Beletettem őt az oroszlánba, aztán egyszer csak azt láttam, hogy a képen látható pozitúrában erősen erőlködik hasizomból, miközben a kezével kapaszkodik a szivacsrúdba és húzza magához.
Segítettem neki hasra fordulni, mire azzal a mozdulattal vissza is fordult hátra.
Hason fekve próbál már kúszó mozdulatokat tenni is. Minden jel arra utal, hogy hamarosan őt is kergethetem majd.