Miki leszedett a szekrényről egy bébiforgót és azt hallgatták egész nap. Este nekiállt kartont varrni, amiből az lett, hogy szétgurigálták a fonalakat a házban. Aztán fölmentek a szobába, és halljuk hogy megint megszólal a bébiforgó zenélője.
Anya: Arra nehogy tekerj madzagot!
Miki (bambán): Merre?
2012. június 18., hétfő
Zalakaros -Club Karos
Márciusban ismét Zalakaroson töltöttünk egy hetet. Hálás köszönet, Edina! Isteni időnk volt. sok-sok ilyet még, ilyen jó barátokkal.
A hét elején Domi, Peti és Danika is velünk tartottak. Volt reggelente közös torna az anyukáknak, este közös pancsizás a medencében, napközben némi bóklászás. A mi fiainknak meg persze ovizás is. Ki sem bírták volna nélküle, főleg Miki.
Fenyvespusztai kirándulás, még őszies időben
A fiúk láthatóan egymásba szerettek. Danika, azt hiszem engem is megkedvelt. Kézen fogva sétálgattunk a szálloda folyosóján. Mi ez, ha nem szerelem?
Sajnos,az együtt töltött pár nap hamar elrepült. Kárpótlásként, meg hogy ne kelljen nélkülöznünk a baráti társaságot Domiék után lejött hozzánk Edina. Sajna, csak egyedül. Peti nálunk sokkal jobb barátaival töltötte az időt. dolgozott. :)
Edina érkezése napján Keszthelyre mentünk kirándulni. Gondoltuk elütjük az időt, míg barátnénk megérkezik. Nem hittük el neki, hogy 11-re leér, de életében először sikerült. Hehe.
Szóval, Keszthely... Voltunk játékmúzeumban. Nagyon tetszett a fiúknak. Miki a vitrinekben kiállított játékokat csodálta, Karcsi a kitett lábbal hajtós autókba mászott be, mi meg nosztalgiáztunk. Csak soroltuk, hogy kinek milyen játéka volt. Itt jegyezném meg, hogy Apának fene mód jó dolga volt játékok terén!
Megnéztük a csigaparlamentet is. Karcsit ez nem igen izgatta, de Miki nem győzött hűzni.
Folyt.köv.
A hét elején Domi, Peti és Danika is velünk tartottak. Volt reggelente közös torna az anyukáknak, este közös pancsizás a medencében, napközben némi bóklászás. A mi fiainknak meg persze ovizás is. Ki sem bírták volna nélküle, főleg Miki.
Fenyvespusztai kirándulás, még őszies időben
| Tyúkozunk |
| Még mindig |
| Meg ne fogd a bivaly farkát |
| Majd bele estek a nyusziketrecbe |
| Jó étvágyat |
| Bivalyetetés |
| "Peti, ne mondj ilyet, mert teljesen elpirulok!" |
| Hintóztunk |
| Szánkóztunk |
www.bivalyrezervatum.hu
Esténként pedig közösen pancsoltunk. A fiúk láthatóan egymásba szerettek. Danika, azt hiszem engem is megkedvelt. Kézen fogva sétálgattunk a szálloda folyosóján. Mi ez, ha nem szerelem?
Sajnos,az együtt töltött pár nap hamar elrepült. Kárpótlásként, meg hogy ne kelljen nélkülöznünk a baráti társaságot Domiék után lejött hozzánk Edina. Sajna, csak egyedül. Peti nálunk sokkal jobb barátaival töltötte az időt. dolgozott. :)
Edina érkezése napján Keszthelyre mentünk kirándulni. Gondoltuk elütjük az időt, míg barátnénk megérkezik. Nem hittük el neki, hogy 11-re leér, de életében először sikerült. Hehe.
Szóval, Keszthely... Voltunk játékmúzeumban. Nagyon tetszett a fiúknak. Miki a vitrinekben kiállított játékokat csodálta, Karcsi a kitett lábbal hajtós autókba mászott be, mi meg nosztalgiáztunk. Csak soroltuk, hogy kinek milyen játéka volt. Itt jegyezném meg, hogy Apának fene mód jó dolga volt játékok terén!
Folyt.köv.
Pogácsák
Ma itt voltak Ili mamáék, és hoztak pogácsát. Ott hagytuk a konyhapulton zacsiban. Karcsi persze megtalálta és lerántotta az egészet. Az összes pogácsa szerteszét gurult a padlón. Karesz állt a halom közepén.
- Húúú, mennyi finomság! Idenézz, mit találtam, mamarúd!
És már bele is harapott a sajtosrúdba.
Aztán mindkét rosszcsont leült a földre telepedett és békésen falatozgatni kezdett. Miki egyik kezében egy pogácsa, másikban egy rúd. Hol ez egyikből, hol a másikból harapott. Persze közvetlenül ebéd előtt...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)