Tegnap Szabival mi is elmentünk a harmadik oltásunkért, Pfizert kaptunk.
Én eléggé tartottam az oltási reakcióktól. A pulzusom most is felugrott az oltás utáni várakozási idő alatt, de vissza is állt. Tegnap este elkezdett fájni a vállam az oltás helyén, ma pedig elég nyomi vagyok. Se láz, se hőemelkedés, de fájnak az izületeim, mintha lenne. Meg kicsit fáradt vagyok. Ezt úgy tűnik, jobban megúsztam, mint a Szputnyikot.
Karcsi ma megkapta az első covid oltását.
Szegény nagyon félt, kérdezgette a nővéreket, hogy mekkora a tű, fog-e fájni. Már-már pánikba esett. Szerencsére a nénik kedvesen, de határozottan és gyorsan elterelték a figyelmét és beoltották. Most már ő is tudja, hogy nem is érezni és nem fél a következőtől.
Mióta haza tértünk a nyaralásból Ili mamáék lakásán dolgozunk. Kijavítjuk a hibákat, takarítunk, bútort szerelünk. Szegény fiúk csak esténként látnak és rendelt kaján élnek.
A mai nappal Miki és Karcsi új tanévet kezdett: Karcsi első évét a felső tagozatban, Miki pedig az utolsót az általános iskolában. Az idei év a középiskolai felvételi körül fog forogni.
És meg sem állunk a horvátországi Abbáziáig. Nagyon izgulunk. Az első közös külföldi utunk lesz. Az út 5 és fél óra. Megállókkal lesz az 7 is. Ahh!
A csomagjaink készen, Lambó a mamáéknál, kulcsok a locsolóknál (Móni, Betty), szállás lefoglalva, de még most is hihetetlen, hogy holnap már a tenger mellett alszunk. A gyerekek álma teljesül, én meg boldog vagyok, ha ők azok.
