2008. november 13., csütörtök

Mikis dolgok

Mikire nagyon jellemző a szeretgetés.
Mostanában úgy ölel át minket, hogy közben megveregeti a hátunkat. Ez annyira, de annyira Mikis.

Azt hiszem, még nem említettem, Miki hogyan mutatja, hogy "szeretni". Egyes nézetek szerint a pici babákat, amíg nem tudnak beszélni, meg kell tanítani egy jelbeszédre, hogy könnyebben tudjanak kommunikálni a szüleikkel. Én nem osztom ezen nézeteket. Vagyis pontosabban nem osztok ezzel kapcsolatban semmilyen nézetet. Ám lehet valami a dologban, már ami a jeleket illeti. Azzal, hogy direkt tanítani kellene már nem értek egyet annyira. Szóval észrevettem én is, hogy Miki kialakított egy fajta sajátos jelbeszédet mindenféle direkt beavatkozás nélkül is. Valószínűleg nem véletlenülezek a jelek sokszor egybeestek azokkal, amiket tanítani szoktak.
Kitalált egy jelet arra, hogy ha szeret valamit. Felemeli az egyik kezét (azt hiszem a inkább jobbat) és ráhajtja a fejét. És aranyossan-édesen mosolyog hozzá csillogó szemekkel. Az éhseg jele a nyammogás a szomjúságé az, hogy a kezét a szájához emeli és cuppog. A kalap, sapka pedig a fejre tett kéz. De ez utóbbit már mondja is (ka). Ebből is látszik, hogy egy ilyen kis ember legalább olyan okos, mint egy nagy. Sőt!

Nincsenek megjegyzések: