Először a fitymaszűkülete miatt került kés alá.
Korán reggel kellett megjelennünk a Veresegyházi Misszió kórházban. Hogy az eddigi váci és pesti tapasztalatainkhoz képest milyen barátságos hely! Tiszta, a személyzet kedves volt, és még szappant, papírt is találtam a mosdóban. Le a kalappal!
Szóval odaértünk és rövid várakozás után kapott is Miki egy ágyat. Átöltöztettük pizsibe és vártunk. Mivel lassan bomlott a rend bevetettem a műtét utáni ajándéknak szánt verseskönyvet (Bartos Erika: Bárányfelhők). Időközben kapott egy nyugtatóval kevert málnaszörpöt is. Olyan nyugodt és kába lett tőle, hogy gondoltuk kérünk belőle itthonra is. A viccet félretéve bizonyára azért kapják a gyerekek, hogy ne féljenek a műtőbe menet a szüleik nélkül. Alig másfél órás várakozás után, mely alatt az operáló és az altató orvossal is megvizsgálta, már hívták is Mikit a műtőbe. Az ajtóig Apa vitte, aztán átvette őt Attila bácsi. A koktélnak köszönhetően nem tiltakozott. Én egy kicsit izgultam, hogy minden jól menjen az altatás alatt. 20-25 perc múlva már ki is tolták Mikit az ágyához. Elvileg a műtőben már fel is ébresztik, gyakorlatilag a fiatalember nem ébredt fel, még aludt. Kapott infúziót. Mikor úgy fél óra múlva a tűt kihúzták a kezéből, felébredt, de nem igen volt magánál, tekergett, csapkodott, vinnyogott. Alig tudtuk lefogni. Aztán újra elaludt. Egészen addig, míg a doktorbácsi meg nem vizsgálta. Akkor újra felébredt. S mivel a doki nem túl finoman nézegette, biztosan fájt is neki a sebe. Ezután már csak a kezemben akart elaludni.
Aztán lassacskán magához tért, olvastunk, beszélgettünk. Elmesélte, hogy valamilyen cső volt a szájában. Úgy vettem észre, hogy nem volt extrém kellemetlen élmény számára a műtét. Szerencsére, hiszen hátra van még kettő. Ám azok már Vácon lesznek, sajnos. Mielőtt hazaengedtek minket még innia kellett egy kis teát, hogy lássák jól van, tud nyelni. Délben haza is indultunk.
Út közben kicsit rosszul lett a kocsiban, hányt. Valószínűleg sok volt neki a kanyar.
Itthon is sokat aludt, bágyadt volt még délután.

Két nap múlva be is lázasodott, másfél napig le sem ment a láza 38,5-39,7 °C között ingadozott. Felhívtam a dokit, hogy baj van, de ő a háziorvoshoz irányított, ahol kiderült, hogy valamilyen vírus van Miki torkában. Semmi köze a műtéthez. Egy kúptól le is ment a láza, azóta sincs semmi baja.

A sebe szépen gyógyul. Kezdetben a pisilés még fájt neki, de már csak néha mondja, hogy kellemetlen. A duzzanat is szépen lelohadt a varrat körül. A cérnát nem kellett kiszedni, majd magától kipotyog, ami nem szívódik fel.
Tegnapelőtt voltunk kontrollon. A feladat: huzgálás, krémezés (Lidokain), Betadin. Összehasonlíthatatlan, hogy mennyivel jobb így próbálkozni ezzel, mint a műtét előtt. Biztos, hogy nem is fáj neki annyira.
A következő műtéte elvileg október elején lesz. Az egyik heréjét hozzák a helyére. Szegénykém! Csak legyünk már túl ezeken...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése