A szállást Edina intézte A Club Karosban, nem akarom tudni milyen szörnyen fekete módon. :)
Az időpontot többször is megváltoztattuk. Végül a jelmezbál miatt döntöttünk a január 29-i indulás mellett.
Könnyítendő a helyzetünket elcsábítottuk Edinát és Petit is egy hétvégére. Így mégiscsak 1-ről 0,5-re csökkent az egy főre jutó gyerekek száma. :) Meg hát anyáéknak is jár egy kis baráti csevej.
| Bobot hívják |
Mivel az árban nem volt benne az étkezés azt magunknak kellett megoldanunk. Ez elviekben még ment is volna, ám két különböző időben hisztis gyerekkel szinte nem volt olyan időpont, ami megfelelt volna ahhoz, hogy elmenjünk valahová enni. Egyszer voltunk vacsorázni házon kívül, egyébként mindig hozattunk házhoz... Apával.
A hideg erősen bekorlátozta a fakultatív programokat. Es kis családunk lelkesedése is. A már említett vacsorán és Apa ételbeszerző körítjain kívül kétszer jutottunk ki a szállodából. Egyszer én Karcsival boltba, egyszer pedig a Bivalyrezervátumba hármasban Karcsival és Apával. Miki minden napját az oviban töltötte. Nem volt hajlandő velünk jönni kirándulni. Fanatikus a lelkem. Nem is csodálom. az ovónénik nagyon aranyosak voltak é volt sok-sok játék (csúszda is). Eddig ebben a szállodában volt legjobb az ovis szolgáltatás. Korosztályra való tekintet nélkül mindenkit átvettek megőrzésre. 3 év alatt 2, 3 év felett pedig 4 órára naponta ingyen. E felett fizetni kellett volna érte, de ez olyan hosszú idő, hogy ezt nem sikerült túllépni. Ja, és 8-16-ig volt nyitva. Egyik délelőtt ind a két lurkót otthagytuk, így tudtunk egyet pancsolni kettesben apával. Jippppiiiiii!!!








1 megjegyzés:
Tünderek! :)
Megjegyzés küldése