2012. szeptember 21., péntek

Szobatisztaság


Már harmadik hete, hogy nincs rajta pelenka. Egészen pontosan szeptember 3-án volt az első nap, hogy nem adtam rá. Előző hétvégén az Aquaworldben voltunk és hajlandó volt a WC-be pisilni. Gondoltam, akkor hajrá. Persze először összepisilt mindent, de lassan rájött, hogy mit is akarok tőle. Először a kertben a fát pisilte le, aztán hajlandó volt a bilit is használni. A baj csak az, hogy segíteni kell neki, mert kipisil a biliből. Azt mondta, hogy ő a szökőkút. :) Az elején még éjszakára adtam rá pelust, de aztán rájöttem, hogy balgaság, hiszen már hónapok óta száraz reggel a pelusa, mikor felkel. Ha reggel kivárja, míg bilire teszem, nem lesz baj. Na és itt találtam szembe magam egy furcsasággal. Nekem első dolgom ébredés után, hogy elmegyek WC-re. Próbáltam Kareszt is bilire tenni ébredés után, de nem akart pisilni. 1-2, néha három óra múlva pisilt először ébredés után. És nap közben is ritkán. Volt nap, mikor este 7-ig csak kétszer pisilt. Kicsit elkezdtem aggódni, kérdezgettem, hogy ez normális-e. A védőnő szerint direkt csinálja, próbálkozik a visszatartással. Azt hiszem igaza lehet. Ma is például sokkal többször ült bilire. És mindig időben szól, nem csorog be. Ügyes fiú.
A kakilás már keményebb dió. Először csak pelusba volt hajlandó kakilni. Úgy másfél-két hete egyszer egyedül volt az emeleten. Altatni próbáltam. Hallottam, hogy játszik, de hagytam. Aztán megjelent a földszinten pelus nélkül. Levette a pelust. Felmenetem, hogy megkeressem a ruháit. Hát a fiatalember belekakilt a bilibe a fönti fürdőszobában. Csak nem szólt. Így takaríthattam egy kicsit utána: padlómosás, szőnyegtisztítás. Máskor meg a falvédőt kente össze, pedig pelus is volt rajta.
Mikor kezdte megérteni, hogy bizony most már azt várjuk el tőle, hogy bilibe végezze a nagy dolgát, azt hiszem, kicsit bepánikolt. Ha érezte, hogy van valami, fél percenként ült le a bilire és azonnal fel is pattant róla. Úgy két napja kérte a pelenkázólapot és ráfeküdt. Kérdeztem, hogy mit akar rajta. Felkelt róla és kérte a pelust. Ráadtam, de végül sikerült belekakilni a bilibe. Ma is volt ez a leülök-felállok játék, de most már sokkal ügyesebben belekakilt és egyáltalán nem kért pelust.
Szépen haladunk. Azt hiszem elmondhatjuk, hogy Karcsi szobatiszta lett. Alig 3 hét alatt. Ügyes fiú!

Nincsenek megjegyzések: