Miki újra két hetet töltött a Vadaskert Pszichiátrián. Hú, ez úgy hangzik, mintha egy elmebeteggel élnénk együtt. Ezért szoktam csak Vadaskertnek hívni. (Tibi papa szerint Állatkert, Pista papa szerint Vadaspark.) Így jobban hangzik. Aki tudja m ez a hely, az tudja, aki nem, annak meg úgyis mindegy.
Szóval Miki táborozott.
Most azért egy kicsit nagyobb félelemmel hagytam ott őt, mint két éve. Mégiscsak nagyobb, erősebb gyerekekkel volt most együtt, nem ovisokkal. De végül minden jól alakult. Egyben visszakaptam. :)
Hatan voltak a szülőtréningen, hat szülő/szülőpáros a szülőtréningen. Nem mondom, hogy jó érzés, hogy másnak is vannak problémái, de azt jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül. És főleg azt jó tudni, hogy vannak olyan orvosok, gyógypedagógusok, akik igenis feladatuknak érzik, hogy nekünk és gyermekeinknek segítsenek. Az állami szektorban. Olyan ez a hely ott a fák között, mint egy kis béke szigete, mint egy oázis. Nem csak a gyerekek kapják meg azt az odafigyelést, amire szükségük van, hanem mi szülők is.
A szülőtréningen újra ugyanazt hallgattuk végig, mint két éve. Ugyanazokat a feladatokat kaptuk. És ugyanúgy meg is csináltuk, persze. Világos szabályok, pontozótábla, napirend, "vár", jóság kártyák. Hát nem lesz egyszerű, de az tuti, hogy meg fogja könnyíteni a mindennapjainkat. Most már Karcsi is elérte azt az értelmi szintet, hogy neki is bevezettük a rendszert. Szerencsére érti és elfogadja ő is. Bár az első lehízott csillagot megpróbálta kiradírozni. Persze nem sikerült neki, így belátta, hogy el kell fogadnia a pontokat, hisz a viselkedését tükrözik.
Olyannyira elfogadta, hogy már készített nekem és Apának is egy pontozótáblát. Én még "Legyőztem a hisztit" kártyát is kaptam. Úgy látszik hisztis vagyok. A gyerek is tudja. :)
Az első hét végén azt mondták a gondozók, hogy Miki nagyon figyelemzavaros. Nagyon keveset csinál meg a feladatok közül, bár ha dolgozik, akkor keveset hibázik. Javasolták próbáljuk ki a Ritalin nevű gyógyszert, hogy hat-e rá, csak hogy tudjuk. A második héten kipróbálták. A tesztek eredményei alapján jobban teljesített. Több feladatot oldott meg, jobban tudott összpontosítani. Így már ezt is tudjuk. Mondjuk, kb erre az eredményre számítottunk, hisz ez a szer elvileg minden emberre ugyanígy hat, sokszor használják tuning-szerként anyukák vagy egyetemisták is. Abban maradtunk a dokinénivel, hogy nem használjuk.
Tegnap elkezdtük itthon is a pontozásos rendszert. Szerintem fog működni. Még nem tudom, hogy a suliba is vigyek-e egy pontozó füzetet. Kellene, hisz így lenne teljes a rendszer. Bár szerintem tanítónéni a fejemhez fogja vágni. Hívtam őt a tréningre is, hogy tudja mit is kellene tenni, de azt is visszautasította, mondván, hogy tud ő mindent. Azt hiszem a próba kedvéért azért csinálok egy táblázatot és átadom. Meg hogy lássuk mekkora szakember...
2015. május 31., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése