Végre van medencénk!
Kb. 2-3 hete rászántuk magunk is kiválasztottuk, milyet is szeretnénk és meg is vettük.
Pár nap gyomlálással ki is alakítottuk a helyét. Tűző napon gyomlálni nem jó. Tapasztalat. :)
Ugyancsak a napon összeállítottuk a fiúkkal a létesítményt. Ez talán még a gyomlálásnál is rosszabb volt. Hőguta nejlonon.
Másfél napig eresztettük bele a vizet, mire megtelt. Aztán vártunk, hogy kúthidegből, ha nem is kellemessé, de legalább elviselhetővé váljon a hőfoka.
Két nap múlva úgy határoztunk, átment a teszten. Fiúk kivonultak, be a vízbe. Alig telt el úgy 5-10 perc elkezdettesni az eső. Gondoltuk, nem baj, úgy is vizesek, a nap is süt. Apával a teraszon ültünk. Egyre jobban esett. Fél óra fürdő után úgy el kezdett szakadni, mintha dézsából öntenék. Gyorsan kimenekítettük a fiúkat. Szerencsére épp időben, mert alig értek be cseresznye nagyságú jég kezdett esni. Kalandosra sikeredett az első pancsi:
Ez a kép a hétvégén készült:
2016. július 12., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése