Tapolca

Hosszas variálgatás után végül Tapolca mellett döntöttünk. És nagyon nem bántuk meg. Az idő nem volt az igazi volt, hogy egész nap esett, de bent a szállodában is el tudtuk tölteni az időt tartalmasan. Mikivel még úgysem lett volna értelme kirándulgatni.

Mikinek is nagyon tetszett a nyaralás. Ahogy ő nevezte:"Tapolca-pancsi".

A legfontosabb dolog, ami itthon nincs, természetesen a medence volt. Minden nap pancsikáztunk. Első nap mikor bement a vízbe folyamatosan csapkodott, hangosan nevetgélt, viháncolt. Egyszerűen nem tudott betelni az élménnyel. Vittük a karúszóját, ami Galyatetőn már bevált, ám itt nem volt beltéri gyerekmedence. Be kellett érnie az élménymedencék ülő és fekvő részein vagy a lépcsőkön való mászkálással, ücsörgéssel. Vagy a rajtunk lógással persze. De mivel nem olyan fából faragták, így lelkesen próbálkozott a vízbe ugrálással. A lépcsőről persze. A partról ugrálást még későbbre tartogatja. Kezdetben kedves szülei kezébe ugrált, de idővel rájött, hogy viccesebb, ha egyedül ugrik és szabályossan elzavart minket a közelből. Szombatra odáig fajultak a dolgok, hogy beugrott a -neki- mély vízbe és felfeküdt a víz tetejére, aztán ott lebegett. Tiszta majom.

A fiatalúr az étkezéseket is nagyon szerette. Különösen tetszettek neki a pincérbácsik. Szépen megköszönt nekik mindent, amit hoztak és mindig figyelmeztette őket, hogy melyik tányért is kellene már elvinni az asztalról. :)

Most először sikerült szállodában olyan kiságyat kapnunk, ami megfelelt a követelményeknek. Miszerint stöpszli Anya is eléri benne a gyereket, ha belehajol anélkül, hogy közben lábai ez ég felé kalimpálnának. Pláne ilyen nagy pocakkal volt ez fontos. Így az utazóágyunkat lent is hagytuk a kocsiban. Mikinek sajnálatos módon sikerült kivonnia ezt az ágyat a forgalomból. Második nap a déli alvásból ébredve úgy érezte, hogy mindenképpen idétlenkednie kell. Közben fenékre esett, amit szegény ágy nem bírt ki és leszakadt. Béke poraira. A matracot megtartottuk és kombináltuk az utazóágyunkkal. Ennek persze Miki nagyon örült, hiszen ezen van ajtó is. Íme egy délutáni ébredés:

A szálloda alatti barlangot is megnéztük. Hogy ez milyen jól jönne egy-egy kruppos éjszakán...

És végül a legnagyobb attrakció: Ó V O D A

Így csupa nagybetűvel, piros tintával. Mikinek talán ez tetszett a legjobban. Ovis lett. No, persze csak módjával. Elvileg 3 éves kor alatt csak játszóházként üzemelt szülői felügyelet mellett, de az óvónéni bevállalta Mikit, míg mi elmentünk meginni egy kávét. Aztán majd egy óra múlva, mikor visszaértünk (hosszú kávé volt), láttuk, hogy elmélyülten játszik. Nem zavarta őt a hiányunk. Az óvónéni is megdícsérte őt, hogy milyen ügyes kisfiú.

Minden nap oviztunk egy kicsit és 3-4 alkalommal ott is hagytuk őt minden probléma nélkül. Ügyesen főzőcskézett a többiekkel vagy kirakózott.

(Kirakott teljesen ismeretlen 20-30 db-os kirakókat teljesen egyedül első nekifutásra. Wow!)

A kirakós tudományától az egyik óvónéni teljesen ámulatba esett.

(Következő feladatunk: új kirakók beszerzése.)
Utolsó nap, míg bepakoltunk a kocsiba és rendeztük a számlát Miki ovizott. Mikor értementünk dühösen a földhöz vágta a kezében lévő játékot és hátat fordított nekünk. Odamentem hozzá. Hát még a szája is lefelé görbült. Nem akart hazajönni még. Aztán sikerült meggyőzni őt róla, hogy mindenki nagyon várja már őt itthon: Papa, Mama, Dédiék. No, és Mazsola, a nyuszi.

Kéretik észrevenni, hogy a gyermek haja a képeken RÖVID. Apa megnyírta.

Edináéknál (néhány hete)

Mivel képet nem készítettünk, így elég szerényen tudok csak megemlékezni a barátainknál tett látogatásunkról. (Ezúton is kérném a meglátogatottakat, hogy az általuk készített képekből juttassanak nekünk is.)
Miki már nagyon-nagyon várta, hogy Edinával és Petivel találkozzon. Mi is. Csak mi kevésbé sokszor emlegettük őket a látogatást megelőző napokban.
Szóval mentünk, megérkeztünk, örültünk, megnéztük az új lakást, sütöttünk (mármint a fiúk), ettünk, elfoglaltuk alvóhelyeinket, aludtunk, ébredtünk, tengtünk-lengtünk, aztán hazajöttünk.
Ennél persze sokkal, de sokkal felemelőbb élmény volt, de nem is tudom mit írhatnék le részletesebben.
A lakás kisebb, mint az előző, de a falak fantörpikus elhelyezésének hála Mikinek jutott külön szoba. Így mi felnőttek is élvezhettük az esti beszélgetést, és a házigazdák is a szobájukban tölthették az éjszakát.
Ja, most jut eszembe, hogy mi is volt a legnagyobb szenzáció. Mármint Miki-vonalon. Edina megtanította őt bújócskázni. Miki nagyon élvezi, ha csak vele foglalkoznak és valami újat tanítanak neki. Azok az emberek, akiknek nem kell nap, mint nap ezt csinálni valahogy mindig sokkal frissebbek, ötletesebbek, lelkesebbek ebben. Edina is. Úgyhogy Miki már tudja, hogy számolni kell 10-ig (a 7 rendszeresen kimarad), szigorúan egy párna mögé bújva. Aztán kiabálni kell, hogy "Aki bújt, aki jövök." És indul a móka.

Főz

Miki gyümölcslevest főz.

30. hét

A terheléses vérkukor eredményem kicsit magas lett (8,3), így 24 órás vizsgálatra be kellett feküdnöm a kórházba. A megfigyelés alatt csupán a vacsora utáni eredmény lett picit magasabb, így valójában nem igazi diétát, hanem csak egészséges étrendet javasolt a dietetikus. Természetesen csökkentett szénhidrátbevitellel. azaz no csoki, no cukor. Talán jobb is így, legalább kevesebbet hízok. :)

Újra beszéd és játékok

Mostanság már eléggé nehéz feladatnak tűnik pontosan lekövetni Miki beszédfejlődését, de előfordulnak olyan esetek, mikor összenézünk édes apukájával, hogy "hallottad, milyen okos ez a gyerek?"

Mostanság próbálkozik a ragozás elsajátításával. Szépen lassan mondatról mondatra haladva. egy-két sokszor használt, jellemző mondat esetében már teljesen jól megy a dolog. Egyébként pedig maradunk még a jól bevált tőszavas, anya-apa-megfejti változatnál.

Miki első helyesen kimondott mondatai:

-Nem tudom.

-Nem is tudom.

-Olyan álmos vagyok. (Egy nagy ásítás után. Ooooolyan édes.)

-Szomjas vagyok. (Este az ágyban. Eddig úgy hangzott: Miki, inni. Nagy változás.)

Ezen kívül nagyon aranyos szokása még - nagyszülőktől tanulta -, hogy mikor elmegy itthonról, így köszön:

-Szia, Ősök!

Már szerepjátékokat is játszik. Tegnapelőtt kapott egy fecskendőt a patikában. Hazajőve le kellett feküdnöm, mert "Anya nagyon beteg". Kaptam kb. 86 szurit és alaposan megnézegette a torkomat is. Biztos, ami biztos. 20 perces kezelés után gyógyultnak nyilvánított, de sajnos perceken belül visszaestem a veszélyes nyavajámba, így kezdhettük elölről ez egész kezelést. Mikor jeleztem, hogy félek a szuritól és sírni fogok, sőt már sírok is, átölelt és adott egy puszit, hogy ne féljek. Tegnap Apa is megbetegedett. Még jó, hogy van egy orvos a családban.

Az utóbbi hetekben hetente találkozunk a szűken értelmezett Baba-mama Klubosokkal. Azt veszem észre, hogy lassacskán elkezdenek egymással játszani. Mikinek erre szerintem nagyobb igénye lenne már, mint a többieknek, de ami késik nem múlik. Eljön ennek is az ideje. És hogy miből gondolom azt, hogy már szeretne a többiekkel együtt, nem pedig egymás mellett tevékenykedni? Bencével elkezdett incselkedni. Konkréten a fejére tett egy plüss karikát, majd nevetgélve várta a hatást. Bence ledobta a fejéről. Erre Miki újra rátette. És ezt ismételgették sokáig. Láthatóan Bencét ez kicsit zavarta, de Miki felettébb jól szórakozott. Nándi otthagyva a társaságot kiment az udvarra játszani. Miki sokáig próbálta őt visszacsalogatni az ajtóban utána kiabálva. Szóval ő már szeretné, ha a többiek is vevők lennének a kezdeményezéseire. Persze jellemzően azért még ő is egyedül játszik akkor is, ha többen vannak.

Játék terén sokat fejlődött a játszótéri játékokat illetően is. Szerdánként, ha kismama tornára megyek, akkor Apával, miután kiraktak a kocsiból elmennek játszóterezni. Kezdetben még segíteni kellett neki a lépcsőn és a csúszdán való lecsúszáskor, de mára már egyedül felmegy és lecsúszik. Ugyanmég mindig óvatosan, de egyre több mindent próbál ki egyedül.

Mostanában ilyeneket rajzol (és meg is nevezi őket):

alma

barack

kukorica

Annak, aki nem ismerte volna fel Kukoricát, íme egy régi közös fotó. Ugye, milyen jól sikerült a rajz?