2009. július 4., szombat

Újra beszéd és játékok

Mostanság már eléggé nehéz feladatnak tűnik pontosan lekövetni Miki beszédfejlődését, de előfordulnak olyan esetek, mikor összenézünk édes apukájával, hogy "hallottad, milyen okos ez a gyerek?"
Mostanság próbálkozik a ragozás elsajátításával. Szépen lassan mondatról mondatra haladva. egy-két sokszor használt, jellemző mondat esetében már teljesen jól megy a dolog. Egyébként pedig maradunk még a jól bevált tőszavas, anya-apa-megfejti változatnál.

Miki első helyesen kimondott mondatai:
-Nem tudom.
-Nem is tudom.
-Olyan álmos vagyok. (Egy nagy ásítás után. Ooooolyan édes.)
-Szomjas vagyok. (Este az ágyban. Eddig úgy hangzott: Miki, inni. Nagy változás.)

Ezen kívül nagyon aranyos szokása még - nagyszülőktől tanulta -, hogy mikor elmegy itthonról, így köszön:
-Szia, Ősök!

Már szerepjátékokat is játszik. Tegnapelőtt kapott egy fecskendőt a patikában. Hazajőve le kellett feküdnöm, mert "Anya nagyon beteg". Kaptam kb. 86 szurit és alaposan megnézegette a torkomat is. Biztos, ami biztos. 20 perces kezelés után gyógyultnak nyilvánított, de sajnos perceken belül visszaestem a veszélyes nyavajámba, így kezdhettük elölről ez egész kezelést. Mikor jeleztem, hogy félek a szuritól és sírni fogok, sőt már sírok is, átölelt és adott egy puszit, hogy ne féljek. Tegnap Apa is megbetegedett. Még jó, hogy van egy orvos a családban.

Az utóbbi hetekben hetente találkozunk a szűken értelmezett Baba-mama Klubosokkal. Azt veszem észre, hogy lassacskán elkezdenek egymással játszani. Mikinek erre szerintem nagyobb igénye lenne már, mint a többieknek, de ami késik nem múlik. Eljön ennek is az ideje. És hogy miből gondolom azt, hogy már szeretne a többiekkel együtt, nem pedig egymás mellett tevékenykedni? Bencével elkezdett incselkedni. Konkréten a fejére tett egy plüss karikát, majd nevetgélve várta a hatást. Bence ledobta a fejéről. Erre Miki újra rátette. És ezt ismételgették sokáig. Láthatóan Bencét ez kicsit zavarta, de Miki felettébb jól szórakozott. Nándi otthagyva a társaságot kiment az udvarra játszani. Miki sokáig próbálta őt visszacsalogatni az ajtóban utána kiabálva. Szóval ő már szeretné, ha a többiek is vevők lennének a kezdeményezéseire. Persze jellemzően azért még ő is egyedül játszik akkor is, ha többen vannak.

Játék terén sokat fejlődött a játszótéri játékokat illetően is. Szerdánként, ha kismama tornára megyek, akkor Apával, miután kiraktak a kocsiból elmennek játszóterezni. Kezdetben még segíteni kellett neki a lépcsőn és a csúszdán való lecsúszáskor, de mára már egyedül felmegy és lecsúszik. Ugyanmég mindig óvatosan, de egyre több mindent próbál ki egyedül.

Mostanában ilyeneket rajzol (és meg is nevezi őket):


alma


barack




kukorica

Annak, aki nem ismerte volna fel Kukoricát, íme egy régi közös fotó. Ugye, milyen jól sikerült a rajz?

Nincsenek megjegyzések: