2011. március 1., kedd

Mikiszáj

Ma reggel búcsúzkodott Apától az oviban.
- Gyere értem alvás után autóval és legyen a kocsiban Anya és a Karcsikám is.

Ébresztés

Egyik reggel Karcsi a cicizés után átszaladt Miki szobájába. Miki még aludt.
Odament az ágyához és kiabált neki. Gondolom, hogy keljen fel. Mivel Miki nem reagált, megbizergálta az orrát. Miután ez sem váltott ki semmiféle reakciót, lenyomott neki egy puszit. Erre Miki elfintorogta magát, Karcsi pedig boldog nevetésben tört ki. 
Szeretik egymást.
Én persze nem kapok puszit! 

2011. február 22., kedd

Teleltünk

Hirtelen felindulásból, előre meg nem fontolt szándékkal Edina által felbújtva bűnszövetkezetben elmentünk egy hétre Zalakarosra január végén.
A szállást Edina intézte A Club Karosban, nem akarom tudni milyen szörnyen fekete módon. :)
Az időpontot többször is megváltoztattuk. Végül a jelmezbál miatt döntöttünk a január 29-i indulás mellett.
Könnyítendő a helyzetünket elcsábítottuk Edinát és Petit is egy hétvégére. Így mégiscsak 1-ről 0,5-re csökkent az egy főre jutó gyerekek száma. :) Meg hát anyáéknak is jár egy kis baráti csevej.

Bobot hívják


A szállás egy-két hiányosságtól vagyis inkább kivitelezési hibától eltekintve kielégítette igényeinket: Két hálószoba, nappali felszerelt konyhasarokkal, fürdőszoba termálvizes káddal és zuhannyal, külön WC bidével és előszoba. Mivel a bútorok helyét nem vésték kőbe (a konyha kivételével) gyorsan át is rendeztük a lakást saját szájízünk szerint. A hálóból gyerekszobát rendeztünk be az ágyakat pedig kihúztuk a nappaliba. Így merőben egyszerűbbé vált az esti és délutáni altatás.

Mivel az árban nem volt benne az étkezés azt magunknak kellett megoldanunk. Ez elviekben még ment is volna, ám két különböző időben hisztis gyerekkel szinte nem volt olyan időpont, ami megfelelt volna ahhoz, hogy elmenjünk valahová enni. Egyszer voltunk vacsorázni házon kívül, egyébként mindig hozattunk házhoz... Apával.

A hideg erősen bekorlátozta a fakultatív programokat. Es kis családunk lelkesedése is. A már említett vacsorán és Apa ételbeszerző körítjain kívül kétszer jutottunk ki a szállodából. Egyszer én Karcsival boltba, egyszer pedig a Bivalyrezervátumba hármasban Karcsival és Apával. Miki minden napját az oviban töltötte. Nem volt hajlandő velünk jönni kirándulni.  Fanatikus a lelkem. Nem is csodálom. az ovónénik nagyon aranyosak voltak é volt sok-sok játék (csúszda is). Eddig ebben a szállodában volt legjobb az ovis szolgáltatás. Korosztályra való tekintet nélkül mindenkit átvettek megőrzésre. 3 év alatt 2, 3 év felett pedig 4 órára naponta ingyen. E felett fizetni kellett volna érte, de ez olyan hosszú idő, hogy ezt nem sikerült túllépni. Ja, és 8-16-ig volt nyitva. Egyik délelőtt ind a két lurkót otthagytuk, így tudtunk egyet pancsolni kettesben apával. Jippppiiiiii!!!










2011. január 18., kedd

Decemberben leesett a hó. Vicces, hogy valójában egy olyan nap volt az év végén, mikor nem borított mindent fehér lepel. Ez pedig szenteste napja volt. De hát ugye Murphy törvénye. Egyébként se legyünk telhetetlenek. A fiúk is megízlelhették a szánkózás örömét. Többször is.

Íme