2012. április 11., szerda

Nem cicizik

Karcsi március 7 óta nem cicizik. Szépen lassan leálltunk róla, mivel magától nem akarta abbahagyni.
Először napjában csak egyszer kapott, aztán kihagytam egy napot. Következő nap már követelte, adtam neki. Aztán megint nem. És így tovább. Először egy majd 2-3 nap szünetet tartottunk. Február 24 volt az első nap az életében, emia cici nélkül kellett átvészelnie.
Édes volt, mikor a leszoktatás alatt egyszer megnyomta a cicit és kifolyt belőle a tej. Meglátta és azt mondta"Fúj, ez undoító!" :) Még 1-2 alkalommal cicizett ez után az alkalom után, de azóta is, ha megkérdezem tőle kér-e, ugyanezt mondja.

2012. február 6., hétfő

Karcsiszáj

Karcsi még mindig cicizik. Egyik nap, mikor hazaértem ezzel fogadott:
- Anya, öltöztetsd ki a cicit! (Értsd: Vedd le a ruhád.)
Az egy dolog, hogy szopizik. De hogy még öltözzek is ki hozzá! :)

Beszélgetnek Apával.
Apa: - Milyen színű a karácsonyfa?
Karcsi: - Lila.
Apa: - Lila? Biztos?
Karcsi: - Nem Apa, nem lila. Zöld. Hazudtam lilával.

2012. január 17., kedd

Karcsi alszik

El sem hiszem, ami épp most történik.
Karcsi már hetek óta, úgy december elejétől, nem alszik ebéd után. Mostanában ugyan bevezettük, hogy felvonulunk a szobába, cicizik (meg mindig!), aztán leteszem (szigorúan a Miki ágyába) és mesét hallgat, de fél óra után szól, hogy ő már felkelt, "reggel van". Ma viszont felfelé menet mondta, hogy "álmos vagyok". Bekapcsoltam neki a zenét, lefektettem Miki ágyába (cici nélkül!), elbúcsúztam és otthagytam. Egy ideig még hallottam, hogy kommentálja a zenét, nevetgél, aztán csend lett. Félve nyitottam be az ajtón, de csak szuszogást hallottam, elaludt. És egy szóval nem említette a cicit.
Győzelem. Hosszú még a háború, de egy csatát megnyertem.

Villámkirándulás

Vasárnap hirtelen ötlettől vezérelve felkerekedtünk és kirándultunk egyet. Olyan gyönyörűen sütött a nap, hogy még a jeges szélről is megfeledkeztünk.
Valójában én mondtam, hogy keressünk egy olyan helyet, ahol nem fúj a szél. Először a Dunapartra gondoltam, de hamar beláttam, hogy ott fagyna csak be igazán, aminek be kell. Úgyhogy kocsiba pattantunk és meg sem álltunk Királyrétig. Ahol ugyancsak fújt a szél. :) Elsétáltunk a játszótérig, Karcsi vonatozott és kekszet majszolgatott a babaházban. Meg a frászt hozta rám, mikor felmászott a toronyra. Miki és Apa pedig behatóan tanulmányozta a patak jégrétegét, különösen nagy hangsúlyt fektettek a víz esési szögének, sebességének és a jégréteg vastagságának vizsgálatára.
Végül majd megfagytam, így hazaindultunk. Jól esett egy kicsit a friss levegőn lenni. Együtt.
Megegyeztünk, hogy máskor is jövünk! 

2011. december 1., csütörtök

Karcsi a kis ovis

Karcsi leghőbb vágya, hogy ovis legyen. Legalábbis reggelente úgy tűnik.
Míg az oviban a Mézeskalácsfalu házikóit sütöttük, díszítettük, ő végre játszhatott az oviban.