2010. július 22., csütörtök

Képek dizájnossan






És ez még csak a kezdet. Csak kipróbáltam. Majd szerkesztek egy jobbat is.

2010. július 20., kedd

Galyatető

Július elején kis családunk nyakába vette, amit kell és meg sem állt a csendes, nyugodt, szívet-lelket melengető, testet hűsítő Galyatetőig. Pistapapa meghívásunkat visszautasította, így csak Erzsimamát vittük magunkkal. Minden rosszban van valami jó: öten befértünk a kocsiba.
Galyatető legnagyobb előnye egyebek mellett az, hogy nagyon közel van. Épp olyan közel, amilyen közel csak lehet, ahhoz, hogy távoli hely legyen. Már ha értik, hogy mire...
A fiúk még éppen kibírták az utat. Karcsi a végén már visított, de egy rövid Mátraházi pihenő után már ripsz-ropsz megérkeztünk.
A szobáink egymás mellett voltak a folyosó végén, szomszédos szoba nélkül. Így igazán nem zavartunk volna senkit akkor sem, ha valamelyik fiú éjjel rázendít. Erre szerencsére nem került sor.

Karcsi érkezés után kipakolt. Sajnos, a szekrényből...

Problémáink csupán za étkezéseknél akadtak. Miki nem akart enni, inkább vinnyogott, elmászkált volna. Karcsi pedig éktelen sikításba kezdett.
A vizet viszont mindketten szerették. Miki kisebb ismerkedés után hozta a tavalyi formáját, vihogva ugrált a (neki) mély vízbe. Karcsi pedig pacsált és pacsált.

Csúszok...

...mászok...

...kukucskálok...

...ugrálok.

Most már a játszóteret is tudtuk értékelni. Miki a tornyokat, csúszdát, trambulint is birtokba vette, Karesz csak a homokozót kóstolgatta. (Szó szerint.)

Na, jó. Itt pont nem látszik a nagy lelkesedés.

Karcsi lázba jött az állatok láttán is. Neki valójában mindegy is, hogy milyen állatot lát. Ha él és mozog, akkor az már tetszik neki. (A minap egy lombszöcskének kacarászott.)
Szóval jó volt. Nagyon jó.
Ősszel Tapolcai kiruccanást tervezünk Ilimamáékkal.


Karcsi és Anya a Kodály Templomban



Sétáltunk, elfáradtunk, bambák vagyunk.

Mamával labdáztunk.

2010. július 15., csütörtök

Elmaradt beszámolók...

Karcsi először homokozott. És először kóstolta meg a homokot. Óvatosan belemártotta a kezét, aztán szép lassan bekapta mind a négy ujját. Majd megállapítota, hogy nem jó és köhögni kell tőle. Aztán újra megpróbálta, hiszen ismétlés a tudás anyja. Azóta is minden alkalommal átismétli a tanultakat.


Dédi mama szülinapja

Kertesi dédi 75 éves lett. A család egy meglepetés partyval ünnepelt, amire minket is meghívtak.


2010. június 15., kedd

Már 9 hónapos

És most essék néhány szó Karcsiról.
Röpül az idő. Hihetetlen, hogy már milyen nagy baba és mennyi mindent tud.
A legutóbbi méricskélésnél 72 cm és 9300g volt, de nem csak méretben, hanem tudásban is megközelíti az egyéveseket.
Két foga is van neki már egy ideje. A felső kettő is nagyon be van dagadva már, de még nem akarnak kibújni. Azt hiszem a fogzási nyűglődést eddig egész jól megúsztuk vele is.
De térjünk vissza a tudásra...
Három napja, június 12-én megtette élete első önálló lépését. Valóban csak egy lépés volt, de az kapaszkodás nélküli. Azóta pedig
gyakorol. Ma már három lépésnél tart. Van hogy akkor sem kapaszkodik igazán, mikor a kezemet fogva lépeget, de azért még szüksége van valami biztos pontra. Tegnap elfeledkezett magáról, mikor elvettem tőle a távirányítót. Mindenképpen meg akarta szerezni és annyira rákoncentrált a feladatra, hogy az asztaltól odalépett hozzám két lépéssel. 1-2 hónap és menni fog egyedül. Reszkessetek szegény szülők!
Vannak már különleges kunsztok is a repertoárban. Megtanítottam integetni. Először két kézzel integetett, de most már inkább csak eggyel. Ha belelendül még mondja is hozzá, hogy "tá-tá".
Ma délelőtt játszottunk. Kisautókkal. Mutattam neki, hogyan brümmög az autó. Addig-addig ismételhettem, míg ő is berregő hangot adott és ide-oda tologatta-rángatta az autót. Nagyon tanulékony.