2008. június 2., hétfő

Bence és Kira

Ők Ivett aprócskái.
Reggel ahosszas vívódás után a hordozókendő mellett döntöttem. Legalább gyakoroltuk a használatát. Hazafelé már sikerült egész jól megkötnöm. Miki nagy bánatára, ugyanis így nem tettem őt le Gödön az állomáson szaladgálni és a vonaton is hozzám volt kötözve.
Mikinek rögtön megtetszett a látogatás. Amint beléptünk már ment is felfedezni a házat. Sajnos, mivel mostanság kezd nagyon hisztis és nyafka lenni többször is lefelé görbült a szája széle. Pláne, ha Bence valami turpisságot csinált. Hangosasbban kiáltott vagy esetleg kiborította a pohárból a ropit. Ez pedig többször is előfordult, Bence nagyon eleven és csintalan kisfiú. És nagyon aranyos és mosolygós is. Remélem, Miki leszokik majd erről a nyafka stílusról. A két fiú egyébként jól elszórakoztatta egymást. Együtt szereltek, kalapáltak, csavaroztak és néha el-eltüntek a konyha irányában. Bence elöl hiszen ő a nagy, Miki pedig utána. Aztán Kira is tiszteletét tette nálunk, érkezésünkkor ugyanis még durmolt. Nagyon aranyos babóca. Furcsa volt egy ilyen pici babát látni és megfogni. Nem olyan régen még Miki is ekkora volt, de mintha már ezer éve lett volna.
Amíg Bence próbálta mindenféle huncutságra rávenni Mikit, addig mi jót beszélgettünk az anyukájával. Jó volt újra találkozni Ivettel, de ez a 2 óra igencsak kevés volt ahhoz, hogy igazán ki tudjuk beszélgetni magunkat. Remélem, máskor is meghívnak még minket!

Nincsenek megjegyzések: