Mikor Miki pici volt - tavaly tavasszal - megpróbálkoztam a kendős hordozással. Szerette, de hamarosan kihízta, nem bírta már a derekam. Az egyik sződligeti anyuka által tartott kendős tanfolyamon ugyan én megtanultam, hogy hogyan lehetne a hátamra kötni őt idén, de őkelme szó szerint visítva menekült, ha meglátta a kendőt. Pedig ha esetleg buszon, vonaton kell utazni, akkor jó, ha nem feltétlenül kell babakocsit vinni.
Szerencsére egy Baba-mama Klub alkalmával kiderült, hogy ugyanennek az anyukának van egy egyéb típusú háti hordozója is, ami elmondása szerint ugyanolyan jó, mint a kendő (Bár ő a kendőt jobban szereti.) Elgondolkodtam rajta, hogy mi is megpróbálkozhatnánk egy ilyennel, hátha Miki elfogadja.
Immáron harmadszor említett anyuka (most már leírom: Szőke Eszter, Nándi anyukája) tanácsait követve találtunk rá a Liliputi háti hordozóra.
Mikor megrendeltem elkezdtem mondogatni Mikinek, hogy a hátamra fogom kötni őt. Ő ezt teljes nyugalommal és természetességgel fogadta és beleegyezett. Aztán amikor megérkezett nagy meglepetésemre ügyesen felmászott a hátamra és nyugodtan várta, hogy felvegyem és rögzítsem. Azóta is, ha megyünk valahová, mutatja, hogy anya vigye őt a zsákjában. Zsáknak (is) hívjuk, mert felvéve ő lesz anya hátizsákja.
Egyelőre íme egy kép a hordozóról. Majd kicserélem, ha lesz kép rólunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése