2008. december 18., csütörtök

Már megint beteg

Egy hét sem telt el azután, hogy gyógyultnak nyilvánította őt a doktornéni már megint a betegség tüneteit produkálja.
Orrfolyás, köhögés, sőt egyik este 38,9°C-os láz. A láz szerencsére hamar, percek alatt elmúlt a lázcsillapító beadása után. Most csak az egyik délután produkált kruppos tüneteket, azt is gyengén, így megvártuk a hétfőt és újra meglátogattuk a doktornénit. Ő tanácstalanul nézett ránk, hogy mit keresünk már megint nála. Meghallgatta Miki tüdejét és azt mondta, hogy sípol, bár most legalább nem hallható úgy, mint előző alkalommal, sztetoszkóp nélkül is a szörcsögés. És elvégzett egy vérvizsgálatot, ami kimutatta, hogy nincs vírusos vagy bakteriális felülfertőződés. (Én ettől teljesen elámultam. Hogy ilyen is létezik nálunk. LE a kalappal!) Felírt neki a Spiropent helyett másik hörgőtápítót, mert megbeszéltük, hogy az egy kicsit durva szteroid, ami az egész szervezetre hat és meghülyíti a gyerekeket. Az új gyógyszert be kell lélegezni. Vettünk egy Baby Haler nevezetű készüléket, amivel Miki is tudja használni a gyógyszert. pénteken kell visszamennünk, azaz holnap.

Nincsenek megjegyzések: