Miki kezdte. Elkezdett folyni az orra kedden. Először nem gondoltunk semmi rosszra, csak furcsállottuk, hogy mindezt 40 fokban teszi. Este lefekvés után 10 percenként felsírt, forgolódott, dobálta magát.Általában nem ébredt fel rá, de mikor észnél volt azt mondta, hogy fáj a füle. Én ezt nem nagyon hittem, mivel akkor másképp reagált volna, ha a füléhez nyúlok, de adtam neki éjjel 2-3 körül Panadolt. Ezután szépen végigaludta az éjszaka hátra lévő részét.
Reggel viszont úgy döntöttünk, hogy a fülfájásgyanú miatt jobb, ha orvos is látja. A doki néni nem észlelt semmi különöset, csak azt, hogy kicsit piros a torka. Kapott Fenistilt.
Aztán éjjel már kruppos tüneteket produlákt Miki. Nem ébredt fel, da ahogy aludt hallottam, hogy rosszul veszi a levegőt. Hirtelen nem tudtam mást kitalálni, bekapcsoltam a párologtatót, hátha a párás levegő segít neki. Nem is lett komolyabb "rohama", bár reggel ébredéskor csúnyán sípolt és sipítva beszélt, de ez hamar elmúlt.
Ekkor már az én torkom is nagyon fájt. De gondoltam megoldom orvos nélkül a dolgot.
Pénteken vettem a gyógyszertárban Stodal szirupot és Homeogene9-et. És mivel valahol pár hónapja olvastam egy olyan reklámot egy újságban, hogy van valamilyen sós víz, ami párologtatva segít a kruppos tünetek enyhítésében azt is. Kiderült a Salvus víz az.
Estére belázasodtam, illetve magas hőemelkedésem volt. Így megengedtem magamnak egy Neocitránt is. Korábban már beszéltem erről a nőgyógyásszal, és ő azt mondta, hogy ha nincs ráírva, hogy tilos, akkor mehet. Szabi segítségével pedig jól kigőzöltem a fejemet kamilla-kakukkfű teával.
Mikinél beizzítottuk éjszakára a párologtatót: Salvus víz, 63% páratartalom. Nem is volt semmi gond. Teljesen tünetmentes volt egész éjjel és vidáman ébredt. Hogy ezt eddig miért nem javasolta egyik orvos sem... Reggelre Miki szobájában őserdei hangulat lett. Párafelhők úszkáltak.
Én egész éjjel szenvedtem. Fájt a torkom, nem tudtam tőle aludni. Tegnap napközben pedig hol elment a hangom, hol visszajött, néha meg akartam fulladni és továbbra is rettentően fájt. Kipróbáltam mindent: meleg mézes tej, tea, párologtató, fagyi. A hideg az jó volt, egy időre megszűnt a fájdalom. A párologtató elé ülve a sós víz pedig nagyon jól oldotta a torkomban a lerakódást. Meg is állapítottam, hogy a sok gyógyszer mellett valójában két dolog használt igazán: a sós víz (párologtatás, orrtisztítás) és a kamilla-kakukkfű teás inhalálás. Éljen a modern orvostudomány...
Este újra hőemelkedésem lett. Inhalálás, Neocitrán, ágyikó, alvás. Mára már egész jól vagyok. Nem egészséges, de elviselhetően beteg. Csak picit fáj a torkom, általában csak, ha megerőlteti a köhögés, tudok köhögni, eddig csak fuldokoltam, és folyik az orrom. Kifelé megyek a betegségből.
Miki sokkal jobban van, mint én. Neki is folyik az orra picit köhög is, de egyébként nincs más baja: nincs láza, nem kruppozik.
Arról viszont fogalmunk sincs, hogy hol szedtük össze ezt a kórságot. Nem szimpla megfázásnak tűnik, inkább valamiféle ragályos bacinak vagy vírusnak. De mivel nem találkoztunk senkivel mielőtt kijött rajtunk, teljesen rejtélyes, hogy honnan is érkezett.
Állítólag mára már Inci is beteg. Tegnap voltunk náluk felköszönteni a Dédimamát. Lehet, hogy tűlünk kapta meg.
Pocaklakót viszont abszolút nem érdekli a dolog. Ugyanolyan vígan ficánkol, mint eddig.
2009. július 26., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése