2009. szeptember 18., péntek

Megérkezett

2009. szeptember 11-én 9:11-kor megérkezett közénk Barabás Károly.
Születési súlya 3950g, hossza 54 cm vot.

Mivel már majd' egy hete váratott magára a kis drága, a doki úgy döntött, hogy pénteken (11-én) reggel be kell feküdnöm a kórházba, hogy még aznap délután zselével próbálják távozásra, jobban mondva érkezésre bírni a picúrt. Ő ebből valamit megsejthetett, mert már csütörtök este 10-kor elkezdtt folyni a magzatvíz. Így mi szépen komótosan bementnk a kórházba. Szerecsére Miki a Mamánál aludt, mivel arra készültünk, hogy jól kialudjuk magunkat a szülés előtti napon.
A kórházban megállapították, hogy a fej még kimozdítható és egy ujjnyi a méhszáj, úyhogy Szabit hazaküldték, hogy aludjon és tőlem is ezt kérték. Persze én em tudtam elaludni, mert mire elaludtam volna, adigra elkezdődtek a fájások. Először nem voltak túl vészesek, de ahhoz elég erősek, hogy ne hagyjanak aludni. Sajnos, Vácon előírás a folyamatos NST, így elég zavró volt, hogy nem mozoghattam szabadon. WC-re is csak akkor mehette, ha leszedték rólam. Inni sem ihattam. Elvileg. Persze én ezt minden mosdóba menetelkor megtettem. Ilyen hülye szabályt nem tartunk be. Hajnalra már elég erősek voltak a fájások, de a tágulás nem volt megfelelő. Nagyon rossz volt egyedül szenvedni az éjszakában, a szülésznők rám-rám néztek, de azért az nem ugyanaz, mintha valaki tényleg csak velem törődött volna. (Legközelebb 100%, hogy szülésznőt fogadok.) Hajnalban már ott tartottam, hogy elegem van mindenből, befejeztem, hazamegyek. Nagyon fáradt, álmos voltam. Majdnem sírva fakadtam.
Aztán megérkezett a reggeli váltás, az orvosom, Szabi és felgyorsultak az események. Kaptam oxitocin infúziót (ami alig akart csepegni...), és eszegettem a homeopátiás bogyókat. Emlékszem, fél nyolckor ránéztem az órára és megállapítottam magamban, hogy még 9-ig bírom, aztán végem. Végül majdnem igazam lett! A sok-sok egyre durvábbá váló fájás után egyszercsak megérkeztek a tolófájások. Furcsa, de nem emlékszem hasonlókra az előző szülésemről. Most viszont szépen jöttek egymás után. 4-5 igazi tolófájásra fel is sírt a mi kis picurkánk. És én szültem meg. Tüskeként él bennem, hogy Mikit az orvos "préselte ki" belőlem. Szerencsére, most másképp alakult. Talán ez enyhít a tüske szúrásán.
Szép volt, egészséges és kiköpött Miki.
Utólag persze látjuk, hogy a testalkata egészen más, de az arca nagyon hasonlít.

Hálával tartozom orvosomnak, Dr. Kondér Bélának és szülésznőmnek, Farkas Anitának, hogy megadták nekem a valódi szülés lehetőségét.

Azóta is imádnivaló baba. Sokat szopizik és sokat alszik.

És hogy mit szólt a születéshez és a kistesóhoz Miki? Az már egy másik történet.

Képek és Folyt. Köv.

2 megjegyzés:

Mariann írta...

Szívből gratulálunk! Jó egészséget és sok boldogságot kíván a család minden tagja! :)

Kardos család

Nyuszimajom írta...

Nagyon köszönjük! :)