2009. december 1., kedd

Megfordult

Karcsi november 25-én 10és fél hetesen megfordult hasról hanyatt. Már korábban is produkálta ezt az ágyában vagy a pelenkázón, ám ezek közül az első a légzésfigyelő miatt oldalra lejt a második pedig szivacsos, az eredményt nem hitelesítettük. Most viszont a padlón is produkálta a mutatványt. Gratulálunk!
Miki is ott volt az eseménynél. Látva hogy én biztatom Karcsit ő is ezt tette. Sőt! Lefeküdt és mutatta neki, hogyan is kell forogni. Még a zenélős macin is szemléltette a megfelelő mozdulatsort. Közben pedig azt mondogatta: "Ügyes fiú vagy ,Karcsi, próbáld meg!"
Ezek után tegnap a kisebbik fiatalember tegnap megpróbálkozott a hátról hasra fordulással is. Beletettem őt az oroszlánba, aztán egyszer csak azt láttam, hogy a képen látható pozitúrában erősen erőlködik hasizomból, miközben a kezével kapaszkodik a szivacsrúdba és húzza magához.
Segítettem neki hasra fordulni, mire azzal a mozdulattal vissza is fordult hátra.
Hason fekve próbál már kúszó mozdulatokat tenni is. Minden jel arra utal, hogy hamarosan őt is kergethetem majd.

Nincsenek megjegyzések: