Miki is
mét öregebb lett egy évvel. Hihetetlen, hogy már ilyen "öreg". Hiszen még csak most született.Már igazi nagyfiú. (azt hiszem ezt még számtalanszor fogom megjegyezni élete során.)Nagyon szereti az intellektuális játékokat. Lehet, hogy ez annak is köszönhető, hogy a szülei lusták vele a földön hemperegni. Kedvenc játékai a szóban, séta közben is játszható játékok: foglalkozás kitalálás, kakukktojás keresés, állatok utánzása. Nem csak az általunk kitalált feladványokat oldja meg, hanem ő is kitalál nekünk hasonlókat. Szeret építőzni is. Bár ezt még kialakulóban van. Az utóbbi szülinapok alkalmával szert tettünk egy kisebb hadseregnek elegendő Duplora, így lassan-lassan kedvet kap az építkezéshez. Kedveli a szerepjátékokat is, de ezekhez csak ritkán tudunk partnerek lenni. Társasozni is szoktunk, de - hozzám hasonlóan - rosszul viseli a vereséget. Minimum másodiknak kell lennie. A társasok közül ismeri a dominót, a memóriát, a Fekete Péter típusú kártyákat, a kígyós-létrás társast (most kapta tőlünk szülinapjára) és a napokban megmutattam neki a Ki nevet a végén?-t is. Mindegyikkel ügyesen játszik, ránézésre tudja, hogy mennyit mutat a kocka.Viszont nem szeret rajzolni, színezni anya nagy bánatára. El tud számolni 20-ig, illetve akár tovább is kis segítséggel. Kifejezetten összeadni még nem tud, de ha például 5 mesét ígérek neki a harmadik után mondja, hogy még kettő hátra van. Azt hiszem a számfogalma, számérzéke megfelelő, sőt... Szerintem egy év múlva az összeadás-kivonás sem fog problémát jelenteni. Az összes betűt ismeri. Valószínűleg a laptopjának köszönhetően. A nevét (MIKI) felismeri, számítógépbe beírja. Egyedül számítógépezik. Bekapcsolja, belép a saját profile-jába és a desktopon lévő shortcutoktól kiindulva vígan nézegeti a weboldalakat. Szerencsére eddig még nem kötött ki semmilyen nem kívánt helyen, de többször is talált olyan képeket, amiktől nagyon megijedt. Ezek mind valójában veszélytelen képek voltak, csak szerintem nem azt látta bennük, amit valójában mutattak. Egyébként is félős mostanában. (Így valószínűleg benevezünk a Jim-Jam Magic Desktopra, hogy ne is tudjon semerre elbarangolni.)Az utóbbi 1-2 hónapban egyre félősebb és anyásabb lett. Fél a sötéttől. Régebben is voltak dolgok, amiktől félt (pl. figurák a TV-ben), de ezeket meg tudtuk neki magyarázni, hogy nem bántanak. A sötéttől való félelem más hiszen ő sem tudja megmagyarázni, hogy mitől is fél. Mostanában gyakran hangzik fel az, hogy "anyát akarom". Vicces, hogy akkor is, mikor kb 2 cm-re állok tőle. Sokszor kell őt ölelgetni, igényli a testkontaktust nagyon. Este is legszívesebben úgy alszik el, ha fogom a kezét. Gondolom ez a korral jár. Most érkezett el egy olyan korszakba, mikor jobban megérzi a leszakadást a szüleiről, hogy már önálló(bb) és ez megrémíti őt.És hogy mi is volt az utóbbi egy év legnagyobb áttörése: teljesen szobatiszta lett. Na, ez persze eben a korban teljesen normális és elvárható, de egy éve még jelét sem mutatta.

Torta Incitől a nagy napon

Mit is kaptam?

A hőn áhított tűzoltóállomás (Karcsi kezei között) és az autópálya

A "mézgagézás" torta egy új családtaggal

Finom


Papákokkal és mamákokkal
1 megjegyzés:
Romlik a szemem,vagy Inci számolt rosszul?:)
Sok-sok boldog szülinapot mégegyszer MIKI!
Megjegyzés küldése