Hétvégén Füzitőn jártunk. Megint ott aludtunk. Én nem tudom, hogy Karcsinak mi a baja a hellyel, de most is nehezen aludt el, és 5 alkalommal ébredt fel éjjel. Pedig már van új matrac is az ágyban, itthon is kipróbálta már az ágyat és Zalakaroson is sokkal nyugodtabban aludt. Remélem, egyszer azért hajlandó lesz nyugotn aludni a mamáéknál is.
Ha már nem jöttünk azonnal haza, meglátogattuk Luksik András, ex-kollégámat is. Illetve egészen pontosan a Luksik családot. Danika is elmúlt már másfél éves és még nem láttuk.
A fiúk a megérkezésünk után azonnal nekiláttak szétrámolni a lakást. Nem igazán próbálták ezen tevékenységüket a gyerekszobára korlátozni, így nekünk kellett többször is meggyőzni őket, hogy a DVD-k lepakolása ugyan jó móka, de nem kívánatos. Nem is értettem igazán (titkos irigykedtem), hogy miért van a földön a DVD tartó, a borospalack tartó, a Hifi. Danika állítólag nem pakolássza le. Szerencsés szülők!
Dani nagyon aranyosan fogadott minket. Sikítva-kiabálva. Mármint örömében. És azonnal játszani kezdett a fiúkkal, barátkoztak, abszolút nem volt tartózkodó. Nagyon-nagyon cuki fiú.
Természetesen fényképet nem készítettem, pedig ott lapult a gép a táskámban. Elfelejtettem a nagy beszélgetésben.
2011. március 2., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése