A nagy map

Gyönyörű esős reggelre ébredtünk. Csak, hogy egyszerű legyen a dolgunk. Az este kikészített rövidnacit hosszúra cseréltem és előkerültek az esőkabátok is.
A fiúk izgatottak voltak. Karcsi kipattant az ágyból és már öltözött is.
Úton a suloba azért megkérdezte, hogy nem maradhatnék-e ott vele egész nap. És egyébként is legyek inkább én a tanítónénije.
Nagyon izgult, de közben olyan büszke is vot magára!

A suliban volt nagy serteperte. Sok új arcot láttam: gyerekek, szülők és tanítónénik.
Karcsinak is új jutott: Szabó Andrea. Nagyon fiatal, lehet, hogy pályakezdő. Túl sok tapasztalata még nem lehet, de nem baj. Legalább nincsenek a közoktatásban berögzült szokásai. Bemutatkozás után elmondtam gyorsan, hogy Karcsi Tourette-szindrómás, tudjon róla, aztán hagytsm, mert ő legalább annyira izgult, mint a gyerekek.
Karcsi bement a terembe, leült a többi gyerek mellé a földre és próbált nagyon terepszínű arcot ölteni. :)

Bemutatkozott a logopédus-fejlesztőpedagógus néni is. Jipppiiii! Na, neki nagyon örültem. Pár hét alatt felméri a gyerekeket, aztán azt ígérte beszélhetünk.

Fél 2-kormentem érte. Gondoltam, hátha lesz valami gond. De nem volt. Sőt! Ezerrel focizott a nagyokkal. Nyertek. És nagy örömére ő rúgta az első gólt. Na, ilyet sem láttam még tőle. 20 percet várnom is kellett, hogy befejeződjön a meccs.

Miki eközben kevésbé aktívan a Pokémon-vadászat kulisszatitkait beszélte meg a társaival. :)
Mikinek még volt órája, de Karesz nem akart maradni, így elmentünk postára és hazafelé összeszedtük Mikit.

És még valami a ma délután terméséből: egy chips köpönyeges figura a'la Miki.