Szóval Karcsikánk is öregszik. És egyre több trükköt tud. Az hogy menni tud, már a leg természetesebb dolog a világon. Mászni szinte sosem mászik, csak állva közlekedik mindenhová. És most már szaporázza is a lépteit. Mondhatni fut. Mászni csak akkor látjuk, ha épp a földön játszik, a lépcső vagy a kanapé tetejére igyekszik. Mindenre felmászik, ami az útjába kerül. Székekre, puffokra, kanapékra, játékokra. Ennek persze sokszor esésa vége, de eddig még nem történt nagyobb baj. Szinte már-már mindennaposak az ínyvérzések is. Elesik és olyan szerencsétlenül üti meg magát, hogy folyik a szájából a vér. Ez persze csak látványnak szörnyű, valójában csak arról lehet szó, hogy a már kint lévő fogacskák felsértik a kifelé igyekvő fogacskák feletti ínyt. Kevésbé veszélytelen esése is volt a manócskának, mikor Miki úgy döntött, hogy lehozza őt a lépcsőfordulóból. Mondanom sem kell, hogy nem bírta el, és szegénykém lepattogott a lépcsőn egyenesen a folyosóra. Nagyon sírt, csúnyán nézett a Mikire, de mégcsak vérezni sem vérzett sehol. Bár lehet, hogy a leírás után nem úgy tűnik, de mi azért vigyázunk Karcsira, nem próbáljuk meg direkt összetörni.
Karcsi sokkal előbb fog szerintem elkezdeni beszélni, mint annak idején Miki. Már két szót használ kisebb nagyobb kiejtési hibával: tente és hinta. Előfordult, hogy levette a pátnát a kanapéról, letette a földre, ráfeküdt és mondta, hogy tente. A játszótéren pedig mondogatja, hogy hinta miközben a hinta felé tart, illetve ha nem lököm meg és megáll, akkor is így figyelmeztet rá. Szóval mindkét szót teljesen jól használja.
A verbális repertoárba tartoznak még olyan majdhogynem leírhatatlan szavak, hangkupacok, melyeket úgy tűnik következetesen használ mindig ugyanarra. Egyik ilyen a tetn, amivel Mikit szokta illetni.
Ezen kívül pedig még énekel is. Egészen pontosan a Thomas, a gőzmozdony zenéjét tátázza. Nem tanítottuk neki, véletlenül, egyszerre vettük észre Szabival, hogy mit is magyaráz. Nem tudom, hogy hol hallhatta annyit, hogy így a fülébe mászott a dallam. Azóta persze már mi is mondogatjuk neki -mert vicces-, így egyre inkább rögzül a tudás. Thomas egyébként nagy kedvence. Lehet könyv, TV, játék, mindegy. Sőt az igazi vonat is szimpatikusabb lett neki, mikor mondta, hogy ott a Thomas.
A kézügyessége is fejlősik természetesen. Nem rég felfedezte magának a mágnestáblát. Egyszer-kétszer már rajta kaptam, hogy "rajzolgat" rá. Játszottunk már formaillesztős játékokat is. Ezekkle még persze egyedül nem boldogul, de hát ugya a mércét magasra kell állítani... Egyébként pedig jó poén pakolászni a formákat, ha betalál a lyukba, ha nem.
folyt köv - kopogtak