2008. augusztus 17., vasárnap

Balaton

Hirtelen felindulásból (két héttel korában kitalálva, szállást foglalva) lementünk a Balcsira.
Közelebbről Balatonföldvárra.
Az úton Miki nagyon jó gyerek volt. Aludt, nézelődött, magyarázott és csak ici-picit vinnyogott.
Mikor odaértünk kiderült, hogy másik helyre (Siófokra) foglaltak nekünk szobát, de fél órán belül orvosolták a problémát. A szobánk nem volt valami extrém nagy szám, de a Balaton közelsége, sz együttlét, az esti séták kárpótoltak érte.
Miki amint meglátta a nagy vizet bele akart menni pancsolni. Persze, mikor apukája bele akarta őt tenni már nem győzte fölkapkodni a lábait, hiszen kicsit hűvösebb volt, mint az általa megszokott medencevizek. Aztán persze hamar (másodpercek alatt) mebarátkozott a hőfokkal, az emberekkel, a víz nagyságával és már robogott is volna a nagy vízbe. Szerencsére a part közelében - és vagy még 20 méteres sávban - akkora volt a víz, hogy Mikinek maximum a hónaljáig ért. Ráadtuk a karúszót, aztán elengedtük. Ő boldogan kacarászva mászkált ide-oda. Néha orra esett, kissé elmerült, de már állt is fel és indult tovább. Még az sem riasztotta meg, hogy "kedves" német gyerekek se szó se beszéd alaposan elkaszálták őt egy nagy gumimatraccal. A fura az volt, hogy a gyerekeket sem. Én már erősen megijedtem volna, hogy vízbe folytok egy babát. No, de különbözőek vagyunk. Végül Miki és a víz összesen kétszer találkoztak testközelből, mert hazaindulásunk napjára megromlott az idő. Sajna, a fürdésről nem készült felvétel.
De talán a víznél is nagyobb szenzáció volt számára a játszótér és azon belül is a homokozó. Órákon át ült benne és lapátolt,szöszmötölt, porolt, túrt-fúrt. Igazából én is élveztem. Valami nagy baj lehet velem, mert jól éreztem magam a gyerekek között. Bár igazából nagyon aranyos gyerekek voltak ott.


Mindkét ott töltött este elmentünk vacsizni a közeli kikötő büféjéhez. Első nap lángost ettünk Mikivel, második nap pedig virslit. Ezt is nagyon szerette.
Egy problémája volt csak neki. Állandóan a Mamát emlegette. Mama-hiánya volt.
A Balatonról Füzitőre mentünk. Mikor mondtuk neki reggel, hogy ma indulunk Ili mamához robogott az ajtóhoz úgy ahogy volt pizsiben és csak nagy sírás-rívás közepette lehetett őt lehámozni a kilincsről. Aztán mikor valóban elindultunk az autó felé is ugyanígy szaladt. (A parkolóban lévő kavicsok azonban megzavarták és a beszállás már hosszabbra nyúlt.)

Füzitőre érve (az utat végig aludta) csillapította Mama-hiányát. Aztán meglátogattuk Barabás dédit is, ahol is megkergette a tyúkokat az udvarban (azóta is szép a cipője talpa).
Vasárnap Dunaalmásonboldogítottuk a családot. Játszottak egyet Emesével és Orsival. Ezt már nagyon várta. Szereti őket nagyon. Bár adódtak kisebb-nagyobb afférok a homokkupacon ülve alapvetően szépen eljátszanak együtt.


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Sose baj,ha jól érzed magad a gyerekek között!
A cipő talpát tisztítja a víz:)))
Civakodás nélkül nincs barátság !