Ugyana Medve Otthonos látogatás után történt, de külön bejegyzést szánok neki.
Ha már Veresegyházán jártunk, a maciktól hazafelé gondoltunk egyet és meglátogattuk dédimamát és Máriát. És persze Mária szüleit.

A képeken is látszik, milyen nagyra nőtt már ez a kislány. Annak ellenére, hogy csak két nónappal idősebb egy fejjel nagyobb és már napközben szobatiszta. Nagyon aranyos, kedves kislány, ámbátor legalább három kisördög veszett el benne.
Mikivel jól megszeretgették egymást. Volt nagy puszilkodás, ölelgetés és közös játék. Sőt Mária kijelentette - merthogy beszél is szépen -, hogy Miki marad, nem mehet haza. Igazából Miki is így gondolta. Nem is tudom, miért hoztuk haza.


Kár, hogy nem laknak közelebb, illetve könnyebben megközelíthető helyen, hogy többször játszhassanak együtt. (Azt hiszem mégiscsak meg kell tanulnom újra vezetni.) Szerintem jó hatással lennének egymásra.
1 megjegyzés:
Édesek.Szeressétek egymást gyerekek!
Megjegyzés küldése