Hétfőn Vácon jártunk.
Mivel végre kifestődött a ház nagy része, úgy döntöttünk lecseréljük a régi zöld függönyt és vettünk egy szép acru (?) anyagot. Ám cérnám az nem volt hozzá, így életem legszebb férfiával cérnabeszerző körútra indultunk. Sokáig mondjuk nem tartott, mert az első boltba bementünk és megvettük. Folytatandő a túrát felkerestünk két használtruhaboltot, hogy melegítőfelsőt és bodyt vegyünk Mikinek. Ebben viszont már nem voltunk olyan eredményesek, mint a cérna-ügyben. Az első bolt bezárt, a másikban pedig nem volt, amit kerestem és ha lett volna, akkor is 800 Ft-ért. 700 Ft-ért új bodyt lehet venni a kínai boltban itthon.
Sikertelenségünket kiheverendő megnéztük a szép főteret. Hogy ott mennyi anyuka van kisgyerekkel! Mikinek megint nagyon tetszett a szökőkút. Szíve szerint bele is ment volna, csak hogy közelről is megcsodálhassa. Pár napja az újságban olvastam a megújult játszótérről a kompkikötő mellett, így azt is megnéztük. Szerencsénkre voltak ott néhányan, így kölcsön játékokkal még homokozni is tudtunk. A homokozó óriási. Mikit ez annyira elvarázsolta, hogy négykézláb mászott benne le-fel. Aztán hintáztunk, rugóshintáztunk meg forgóztunk. És megegyeztünk, hogy megyünk máskor is.
2008. október 5., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Jó de legközelebb én is megyek!!!!!:))
Ööö...
Kit is kell Vácra vinnünk? Edinát?
Hisszük,ha látjuk.!?Miért nem fotóztok?Mama is megy és fényképez:))
pusszantás !!!
Megjegyzés küldése