Mikor még a kórházban voltam Karcsival, teljesen zavaros érzéseim voltak az új gyermekkel kapcsolatban. Már az első pillanatban is láttuk, hogy nagyon hasonlít Mikire. Ettől nekem olyan érzésem volt az alatt a pár nap alatt, hogy ugyanabból a gyerekből van két példány. És folyamatosan Mikinek hívtam a picit. Furcsa volt. Aztán hazajöttünk és sokat segített, hogy egyszerre is láttam őket. Meg az is, hogy Miki kezdettől fogva a legtermészetesebb módon Karcsinak hívta a kistesót. Így nekem is elég hamar sikerült megszoknom az új nevet. Hát igen, így jár az, aki az utolsó pillanatban választ nevet. Emlékszem, Mikit is hetekig csak babának szólítottam, mert a Miki olyan furcsa volt...
Az azóta eltelt három hétben viszont bebizonyította a kis jövevény, hogy ő bizony nem Miki. Sok mindenben különböznek. Most, Még. Aztán majd meglátjuk...
Testalkat
Miki hurkás, duci baba volt. Most sem vékonyka. Karcsi nem duci, hanem izmos baba. És erős is. A fejét nem emeli, mikor ülésbe felhúzzuk, hanem végig egy vonalban tartja a gerincével.
Szopizás
Mindketten szerettek/szeretnek szopizni, de más a technikájuk. Miki szépen bekapta a cicit, addig szopizott, amíg fért belé, aztán beájult, Karcsi többször cicizik, rövidebb ideig. Aztán sok kis étkezés után alszik egy nagyobbat. A cici bekapásánál kicsit ügyetlenebb.
Hasfájás
Ebben egyformák. Karcsinak is fáj a hasa. Alighogy elkezd enni, hallom, hogy nagyon mortyog a hasa. Aztán szegény éles hangon fel is sír. Mikivel ellentétben ő viszont nem veszi be az orvosságot (Infacol), hanem inkább kiköpi. Karcsi sokat bukik is. Van hogy az összes szopizott tej visszajön, és mindkettőnknek át kell öltöznie. Remélem, hogy ez rövid időn belül magától megszűnik.
Babakocsi
Miki nem igazán szerette. Kezdetben morgott, ha rázta őt a kocsi, nehezen aludt el benne. Karcsi azonnal elalszik, ahogy beletesszük. Neki bejött.
Kendő
Tegnapelőtt vettünk Esztertől egy hordozókendőt. Biopamut. Bordó. Lana. Drága. Nagyon kényelmes. És vettünk egy órát is tőle. Márminthogy megtanított minket a használatára. Tegnap a falunapon be is vetettük új kendőnket és tudásunkat. Ügyesek voltunk. Sikerült jól megkötni. Karcsi pedig édesdeden aludt benne, semmi sem zavarta.
Anno Miki is kedvelte a kendőt, de őt elég későn kezdtem el hordozni egy igen gyenge minőségű kendővel (Kismama újságból rendelt). Ő már elég nehéz volt hozzá, majd fél éves. Hamar megfájdult tőle a hátam. Háton pedig nem tudtam őt vinni, mert menekült a kendő elől, ha fel akartam őt tenni a hátamra. Ezért vettük a háti hordozót (Liliputi), ami viszont bevált, szerelem volt első látásra.
2009. október 4., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Szia! A képet a két kicsiről majd átküldenéd? Mert annyira édesek rajta így együtt (is)!És innen csak kicsibe tudom letölteni.:(((
Puszi!
Edina
Megjegyzés küldése