Még az első hetekben vettünk Karcsinak egy cumit, ami szöges ellentétben áll elveimmel, ám mivel szörnyen elviselhetetlennek tűnt a sírása, erre a megoldásra jutottunk. Szerencsére Karcsinak sem tetszett az ötlet. Az ominózus cumit Miki csak becsomagolva láttas eddig, a napokban viszont észrevette, hogy az asztalon hever:
-Anya kibontotta a cumit. Ügyes kislány!
Délutáni alváskor nem aludt el, hanem kiment a szobájából. Felmentem hozzá és visszatessékeltem az ágyba, hogy próbáljon meg aludni. Végül elaludt. Mindezt így mesélte este Apának:
-Nem aludtam, szölkeltem, Anya szólt, nyisszaszundítottam.
Meg kellett, hogy állapítsam Miki életét nagyban meghatározza a média (TV, internet) és a reklámok (logók, szlogenek). Ennek ékes példája volt, mikor olvasgattam egy újságot. Miki megállt előttem és vigyorogva közölte:
-A tea képes erre.
-Mire?
-A tea képes erre!
Bevallom fogalmam sem volt, hogy mire. Aztán az újság hátulján felfedeztem egy Lipton reklámot. A Lipton szlogenjét ismételgette a lókötő. Lehet, hogy sokat néz TV-t?
Egyik este derült égből villámcsapásként kijelentette:
-A közlekedés támogatója a Comedy Central.
Ugyan itt egy kis baki volt ami a közlekedést illeti, hiszen az közvetítés.
Ma ebéd közben leszállt egy muslinca az asztalra majd elrepült:
-Anya, elrepült a muskátli!
2009. október 26., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése