Eltűntünk

Az utóbbi pár hónapban igencsak eltűntünk.Valahogy nem volt időm/kedvem írni.
Az ősz vége kicsit zűrösen alakult. Kicsúszott alólam a talaj és nem találtam a lelki egyensúlyom. Ingerült voltam, alig aludtam, nem találtam a helyem. Kinek van így kedve írogatni?
Aztán közben a Mézeskalácsfalun is dolgozni kellett. Csodásan sikerült. Hihetetlen mit sierült összehoznunk. Annak ellenére, hogy ez egy igazán nagy pozitív érzés-löketet jelentett, ez is csak lefelé lökött az érzelmi lejtőn.
Úgy látszik ez az ősz-tél most ezt hozta.
Most, hogy közeleg a tavasz (bár ez nem látszik, mert idén sokszor esik a hó, de én tudom), összeszedtem magam. Valójában semmi konkrét oka nem volt ennek a lelki felfordulásnak, úgyhogy viszonylag egyszerűen meg lehetett oldani. Ki kellett várni a végét.
És most itt a vége, fuss el véle...

Januárban vissza kellett volna mennem dolgozni is. Azt hiszem ez is nyomasztott egy kicsit, bár nem rágódtam ezen túl sokat. Sokkal inkább rágódtam azon, hogy menjek-e vissza egyáltalán és hogy szabad-e otthon maradni, mit szólnak hozzá mások. Végül az első munkanapomon fel is mondtam. Úgy döntöttem, hogy nem vállalom azt, hogy még fáradtabb, még bolondabb legyek a gyerekekkel, Szabira pedig még több dolog háruljon. Elég, ami azért hárul rá, mert nem vezethetek. Most épp álláskeresési támogatáson vagyok. Aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Valószínűleg maradok simán itthon. Ahogy Edina mondta: a TB-t befizetem, nyugdíjat meg úgysem kap majd senki. :) Megkönnyítette az elválást a munkahelyemtől, hogy kitaláltuk Szabival, beszállunk Edináék vállalkozásába. Kezdetben csak lelkesedésből, de ha esetleg sikerül jó dolgokat kitalálnunk, talán lehet folytatása is. A Club Karos Spa népszerűsítésén, weboldalán, Facebook kampányán dolgozgatunk. Új kihívások, új lendület. Juhhéjjjj!