2013. február 14., csütörtök

Kicsi ovis

Karcsi lelkesen jár óvodába.
Ugyan a beszoktatást az óvónénik egy kicsit elhúzták. Jóópár hét eltelt mire megpróbálkoztunk az ottalvással, de végül sikerült. Mivel ő itthon egyáltalán nem alszik délután kicsit tartottam tőle, hogy mit fog szólni hozzá. Állítólag az első nam nagyon durva volt. Többször felsírt, amivel felébresztette a többieket is, akik ugyancsak sírva fakadtak. De aztán végül megszokta. Azt mondják, most az a baj, hogy míg el nem alszik énekel, nem hagyja a többieket aludni.
Az utóbbi 3 hétben betegek voltak, nem voltak oviban. Tegnapelőtt ment először, Majd megkérdezem az óvónénit, hogy még mindig énekel-e.
Egyébként egyre ügyesebb. Önállóan vetkőzik, sőt öltözni is próbál. Megtanult egyedül pisilni a WC-be ráülve és már egyszer itthon állva is megpróbálta egyedül. Valamelyik este kakilás után is intézte a dolgokat, épp csak megtörölni felejtette el a fenekét. :) Kis cukibabám. Olyan kis okos és aranyos. Egyre önállóbb, egyre több mindent akar egyedül intézni. Imádom!

Felirat hozzáadása

Nincsenek megjegyzések: