Miki továbbra is egy kis tündér. Kisebb kihagyásokkal. Ilyenkor hisztis. Ilyenkor én is. Ilyenkor vagyunk igazán szép pár. Szerencsére általában hamar lenyugszom, nagy levegőt veszek és megpróbálk mosolyogni arra a gyerekre, aki vinnyog, toporzékol, rángat. Nem könnyű. Ez a mosoly nem őszinte.
Ehhez az első(!) feszegetemahatáraimat korszakhoz most társul egy kis visítokmertfájafogam is. Már több egymást követő éjjelen is egyszer csak felvisít, de nagyon keservesen. Átmegyek hozzá ilyenkor, próbálom megvígasztalni, de csak feszíti és dobálja magát. Látszik rajta, hogy valami tényleg nagyon nem kerek. Mivel nem teljesen van észnél, nem igen lehet megnyugtatni. Sokszor még szopizni sem akar. Nagy harcok árán bekenem az ínyét fogzást könnyítő géllel és várom a csodát. Ha enyhül egy kicsit a fájdalom, akkor nekiáll cicizni és újra elalszik. Pár napja homeopátiás bogyócskát adok neki és azóta nem kel fel. Ma elfelejtettem adni neki. Remélem, nem kel fel. Egyik éjjel nagyon édi volt. Sikerült észhez térnie és átrohant az apjához, kiabált neki és próbálta felébreszteni. Ezt Szabi már nem díjazta annyira, mint én.
(Na, most sírt fel. Megyek elaltatom.)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Én mondtam, hogy a homeopátiás bogyók jók - Betty sosem téved. :)
Megjegyzés küldése